Hirdetés

Nem nőnek az adók

Az idei szinten maradnak a helyi adók és illetékek az erdélyi és partiumi városok zömében. Lényegi változás csupán az, hogy az eddigi háromszázalékos szállodaadót kormányrendelettel egyszázalékosra csökkentették.

Krónika

2011. december 06., 08:472011. december 06., 08:47

Nem emelkednek az adók és illetékek jövőre Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester elmondta, az adóteher idei szinten tartása biztosítja az önkormányzat zavartalan működését. Mint részletezte, a várost úgy szeretnék fejleszteni, hogy ehhez nem az adófizetők zsebéből veszik ki a pénzt, hanem európai uniós és kormányzati forrásokat pályáznak meg.

A cégek helyi adóját sem növelik, hiszen sok sepsiszentgyörgyi vállalkozás szenvedte meg a gazdasági válságot. Antal Árpád szerint az adók szinten tartásával jövő évben 2 millió lejt hagynak a vállalkozóknál, ennyivel több pénz folyna be a város kasszájába, ha a törvény által megengedett szintre emelnék az adókat. Ugyanakkor, ha a tulajdonos energetikai bizonylattal igazolja, hogy hőszigetelte az ingatlant, hétéves adómentességet élvez, aki pedig a homlokzatot újítja fel, annak öt évig nem kell adót fizetnie. Korábban ezekre a beruházásokra egyéves adókedvezmény járt. Antal Árpád ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy két kivételes esetben mégis növelik az adót.

A több mint egy éve nem használt turisztikai ingatlanok, például a Bodok Hotel után kell majd jövőben többet adózni. Másrészt azoknak a vállalatoknak, amelyek  nem értékeltették újra az ingatlanjaikat, jövőtől  már nem a könyvelőségi érték 10 százalékát kell befizetniük, hanem ha 3 éve nem aktualizálták az értéket 20, ha már öt éve, akkor 40 százalék adót fizetnek. Kézdivásárhelyen is hasonló a helyzet, az önkormányzat döntése értelmében az adók, illetékek nem emelkednek, viszont itt is többet fizetnek majd azok a cégek, amelyek az ingatlanjaikat az elmúlt 3 évben nem értékelték újra.

Hargita megye: nincs adóemelés

A 2012-es helyi adók és illetékek kérdésében Csíkszereda helyi tanácsa már október végén döntött. A fő adónemek nem változnak jövőre sem, a lakosságnak sem otthonára, sem területeire nem kell többet fizetnie, mint tavaly. Ugyancsak 1,2 százalékos marad a jogi személyek adója is. „A finomhangolásokon kívül minden marad a régiben, kivéve, amit a törvény előír, például az 5 százalékos idegenforgalmi adót 1 százalékra mérsékelték. Ez nálunk 1,2 százalékos lesz jövőre. Apró változások vannak, amelyek egy-egy területet érintenek, a város költségvetését ebben az esetben éppen hátrányos módon. Az adófizető polgároknak a határozat alapján a tulajdonukban lévő javak, adóköteles ingó és ingatlanok után nem kell többet fizetniük, mint a folyó évben, aminek a végén járunk” – fejtette ki Ráduly Róbert polgármester.

A múlt évi szinten maradnak a különféle helyi adók és illetékek Gyergyószentmiklóson, csupán a közterületek használatáért kell húsz százalékkal többet fizetniük az érintetteknek, illetve 2012-től plakátolási díjat is kell fizetni – erről született döntés a gyergyószentmiklósi tanács legutóbbi ülésén. A helyi adók és illetékek tavalyi szinten tartását Mezei János polgármester előterjesztésében a gazdasági válsággal, illetve gyergyószentmiklósi polgárok szerény anyagi helyzetével indokolta. Így tehát a Hargita megyei kisvárosban 2012-ben is ugyanannyi ház-, terület és gépjárműadót kell fizetni, mint 2011-ben, vagyis a törvény által meghatározott minimumot.

A közterületek használatáért fizetendő illeték húszszázalékos emelését viszont azért javasolta a polgármester, mert az önkormányzat minél inkább le szeretné csökkenteni az alkalmi árusok terjeszkedését és a törvénytelen térfoglalásokat. Ugyanakkor a plakátolási szabályzat elfogadása révén arról is döntés született, hogy négyzetméterenként egy lej plakátolási díjat gyűjtenek be mindazon jogi vagy magánszemélyektől, akik falragaszokon hirdetik rendezvényeiket. Ez alól kivételt képeznek azok a közhasznú és civil szervezetek, amelyek rendezvényeikre nem kérnek belépőt.

Székelyudvarhelyen egyelőre még nem döntött a tanács a jövő évi adókat illetően, de az e havi tanácsülés napirendjei között szerepel a határozattervezet – tudta meg a Krónika Bálint Attilától, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferensétől. Elmondta: várhatóan jelentős adóemelkedéstől nem kell majd tartani, és a kedvezmények is maradnak.

Minden marad a régiben

Kolozsváron sem változik a helyi adók mértéke jövőre. „Minden marad a régiben, leszámítva a szállodaadót, amely az eddig három százalékról egy százalékra csökkent, az ezt országosan előíró kormányrendeletnek köszönhetően” – közölte kérdésünkre László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
A városi tanács döntése értelmében nem emelik a helyi adókat Szatmárnémetiben a 2012-es évben. Ennek ellenére lesznek olyanok a megyeszékhelyen, akik többet fizetnek majd, mint 2011-ben, megváltoztatták ugyanis az utcák besorolását, mely az adók összegének meghatározásánál kulcsszerepet játszik. Szatmárnémeti A, B, C és D zónákra van osztva, az adószint pedig A-tól D irányába haladva nő. A helyi tanács idén kiterjesztette a belvárost, így több olyan utca, mely korábban alacsonyabb adó-kategóriába tartozott, magasabb besorolásba került.

Van, ahol adót emelnek

Eközben Marosvásárhelyen a hivatalosan bejelentett inflációs rátával, azaz 4 százalékkal nőnek az ingatlanadók 2012-től. Bár a Nemzeti Liberális Párt önkormányzati képviselője, Sebastian Pui, a befagyasztott állami bérekre és nyugdíjakra hivatkozva az adónövelés ellen érvelt a legutóbbi tanácsülésen, a kormánykoalíció tagjai leszavazták kezdeményezését. Kolozsváry Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője az adótörvényre hivatkozva magyarázta pártja döntését. „Ennek értelmében kötelességünk figyelembe venni a hivatalos inflációs ráta mértékét. Magyarán: csak a szükséges mértékben emeltük a jövő évi adókat” – pontosított Kolozsváry.

Bizonyos adók emelkednek jövőre Nagyváradon is, mások viszont csökkennek. A legrosszabbul azon cégek járnak, amelyek az elmúlt években nem értékeltették fel ingatlanjukat – ezeknek az adója ugyanis 20, illetve 40 százalékkal növekszik, attól függően, hogy három vagy öt esztendeje nem történt meg az újraértékelés. Az újraértékelt ingatlanok adója azonban jövőre újabb 0,1 százalékkal csökken a jogi személyek részére: míg 2008-ban ez 1,6 százalék volt, jövőre eléri a kerek 1 százalékot.

A magánszemélyek ingatlanadója nem változik tavalyhoz képest, és érvényben marad az a rendelkezés, hogy azok, akik felújítják házuk homlokzatát, adókedvezményben részesülnek. A gépjárművek, illetve a beltelkek adója nem változik, a kültelkekét azonban 4 százalékkal emelik. Eközben 90 lejről 100 lejre emelkedik az a díj, amelyet a lakhelyhez közeli parkolóhelyért évente fizethetnek a váradiak, és emelkednek a temetkezéssel kapcsolatos költségek is, illetve a köztéri reklámozásért fizetett illeték. A szállodaadót itt is egy százalékra csökkentik.
 

Adóhaladék közalkalmazottaknak?

Mentesülhetnek az adók kifizetése alól a közalkalmazottak 2016-ig, ha a honatyák helyt adnak az erről szóló törvénytervezetnek. A tervezet Mircia Giurgiu független (volt PDL-s) képviselő kezdeményezése, amelyet Tudor Ciuhandu és Petru Movilă is támogat. Az elképzelés az ingatlanok, területek és gépkocsik után fizetett adókra vonatkozna. A közalkalmazottaknak egyébként 2016-ig kell visszakapniuk a bérezésük 25 százalékos csökkentésével kapcsolatos járulékukat, ehhez azonban bírói határozat szükséges. Az érintetteknek ezzel a hivatalos dokumentummal kell majd jelentkezniük a pénzügyi kirendeltségeknél, hogy mentesülhessenek az adózás alól. A hatóságok 2015 végéig fogják kiszámítani az állami alkalmazottaknak visszaadandó járulékok pontos összegét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés