
Miközben az alkalmazottak az alacsony fizetések miatt elégedetlenkednek, a cégvezetőknek a minimálbér növelése okozhat problémát.
2015. október 21., 22:182015. október 21., 22:18
Olyannyira, hogy akár még a működésüket is veszélyeztetheti, hiszen a külföldi megrendelők nem minden esetben hajlandóak többet költeni a Romániában emelkedő kiadások miatt. Ennek veszélyét próbálja orvosolni az a margittai cégvezető is, aki a helyi polgármester elmondása szerint most arra törekszik, hogy elkerülje a leépítést.
„Társadalmi bombáról azonban szó sincs” – szögezte le ugyanakkor a Krónika kérdésére Pocsaly Zoltán, a Bihar megyei város elöljárója, miután a helyi román sajtó már tömeges elbocsátásokról cikkezett az eset kapcsán. Rámutatott, hogy a Margittán, Szalacson és Szilágysomlyón működő üzemekben összesen ezerkétszáz személyt foglalkoztató vállalat illetékesével a nagyváradi ipari park igazgatójához fordultak, remélve, hogy az majd befektetőket tud hozzájuk irányítani annak érdekében, hogy ne kelljen munkahelyeket megszűntetni a megemelkedő közterhek miatt.
Mint megtudtuk, a cég Németországnak termel, ám a külföldi partner nem akarja emelni a munkabért, így a minimálbér emelkedése problémát okozhat a vállalat számára. Pocsaly azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre még keresik a megoldást, tény ugyanakkor, hogy a helyi ipari munkások többsége külföldi megrendelésre dolgozik. Mint ismeretes, július elsején 975 lejről 1050 lejre nőtt a minimálbér, a kormány pedig jövőre tovább kívánja emelni annak értékét.
A Bihar megyei hivatalos adatok különben azt mutatják, hogy más cégek is nehézségekkel küszködnek, hiszen az elmúlt hónapban öten készültek kollektív elbocsátásra. Ez közel 470 alkalmazottat érint, akiknek mindegyike textilipari, építőipari vagy elektronikai szakterületen dolgozik Nagyváradon vagy Belényesben.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!