
Fotó: Mediafax
2011. december 30., 08:202011. december 30., 08:20
Ezért akarta mindenki még idén elintézni az átíratást.
További okot adott ugyanakkor a pánikra, hogy az illetékes hatóságok nem tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy mennyit kell majd esetleg fizetni, s mi lesz majd a procedúra, vállvonogatva mondták, hogy a módosításokról ők is csak a sajtóból értesültek, semmiféle hivatalos közlés nem érkezett hozzájuk.
Borbély László azonban cáfolta az értesülést. Mint hangsúlyozta, a képviselőház által döntéshozó fórumként december 15-én elfogadott jogszabály nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és még ki kell dolgozni az alkalmazási módszertanát. A miniszter szerint valamikor a jövő évben életbe lép az új szabályozás, de nem január elsejétől, azt azonban, hogy körülbelül mikor, nem tudta megsaccolni. Borbély ugyanakkor arra is kitért, az a legfontosabb módosítás, hogy a regisztrációs adó 25 százalékkal csökken.
A pánik egyébként akkora méreteket öltött, hogy az elmúlt időszakban sok helyen akár meg is négyszereződött a gépkocsi-átíratási hivatalok forgalma, volt ahol meghosszabbították az ügyfélfogadást, máshol azokat is behívták dolgozni a hatékonyabb ügyintézés érdekében, akik szabadok lettek volna. A Kovászna megyei gépkocsi nyilvántartó (RAR) és a gépkocsi-bejegyzési hivatal forgalma is megnégyszereződött az elmúlt időszakban – tudtuk meg Eugen Deaconutól, a Kovászna megyei gépkocsi-bejegyzési hivatal vezetőjétől. Mint lapunknak elmondta, naponta több mint százan fordultak meg a hivatalban. Ők mindenkinek elmondták, hogy az új szabályozás még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért nem valószínű, hogy már január 1-jétől életbe lép a módosítás, de a többség szerette volna még ebben az évben elintézni az átíratást.
Hasonlóképpen nyilatkozott Orbán János, a Gépkocsi-nyilvántartó Hivatal Hargita megyei kirendeltségének vezetője is. „Nem, hogy megkétszereződött, hanem megnégyszereződött a járművek száma az elmúlt napokban. Tegnap és tegnapelőtt is este 9 óra körül mentünk haza, de nincs mit tenni, csináljuk, mert muszáj” – fogalmazott a kirendeltség vezetője, aki ugyanakkor szomorúan konstatálta, hogy hiába igyekszenek megoldani a Hargita megyei átíratásokat, „meglepik” őket a környező Bákó, Maros megyéből érkezők is, így tovább nő a forgalom.
A szatmárnémeti gépjárműbejegyzési hivatalnál eközben az elmúlt napokban „mindössze” megduplázódott az ügyfelek száma. Amint azt Nicolae Turturaş, a hatóság képviselője elmondta: átlagosan 70–80 gépjármű bejegyzését szokták intézni egy nap, szerdán viszont 150 autótulajdonos fordult hozzájuk. A roham egyébként tegnap délután kezdett alábbhagyni. Amint a szakhatóság vezetője kifejtette, nem voltak komolyabb fennakadások, mindenkit ki tudtak szolgálni.
| A Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép majd életbe a módosított regisztrációs adó, amelyet december 15-én fogadott el a képviselőház. A törvénymódosításra azért volt szükség, mert a jogszabály jelenleg érvényben lévő formáját kifogásolta az Európai Unió legfelsőbb bírósága. A módosított jogszabály 25 százalékkal csökkenti a gépkocsik beíratásához szükséges díjat. Az elfogadott tervezet alapján a jövőben a járművek romániai forgalomba-helyezésekor fizetendő regisztrációs díjat a motor típusa, a hengerűrtartalom, a szén-dioxid-kibocsátás, a környezetszennyezési szabvány típusa (Euro-norma) alapján számolják ki, illetve a kormány által javasolt módszer alapján az autó amortizációját is figyelembe veszik. A kabinet szerint így minden jármű esetében a valós szennyezésnek megfelelő összeget tudnak megállapítani. A módosított díjat ugyanakkor az első regisztrációs adóról szóló törvény életbe lépése, vagyis 2007. január elseje előtt forgalomba helyezett járművekre is kivetik. Ebben az esetben a szennyezési adót, a tulajdonjog átíratása alkalmával kell kifizetnie a vásárlónak. A tervezet alapján az új környezetvédelmi adót egyetlen alkalommal kell befizetni, akár használt, akár új jármű forgalomba helyezése esetén, függetlenül attól, hogy az autót külföldön vagy Romániában gyártották. A jogszabály szerint azok a polgárok, akik a 2008. július elseje óta érvénybe levő törvény szerint nagyobb környezetszenynyezési adót fizettek, mint amenynyit a nemsokára alkalmazható új törvénytervezet előír, visszakérhetik az adókülönbözet értékét. Borbély László környezetvédelmi miniszter korábban azt nyilatkozta: az államnak az idén 240 millió lejbe kerül majd a régi és az új környezetvédelmi adó közötti különbözet visszafizetése az autótulajdonosok számára. A különbözetet a megyei pénzügyi hatóságok fizetik vissza a Környezetvédelmi Alap forrásaiból. |
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.