Hirdetés

Nem ellenőrzik a kötelező lakásbiztosítást

Két hét áll a romániai lakástulajdonosok rendelkezésére, hogy megkössék valamennyi birtokukban levő ingatlanra a kötelező lakásbiztosítást, az Országos Biztosítási Felügyelet (CSA) és a belügyminisztérium tavaly májusban megjelent közös rendelete – amely a kötelező lakásbiztosításról szóló törvény alkalmazási útmutatóinak elfogadását határozta meg – értelmében ugyanis augusztus 6-ától az önkormányzatok bírságot róhatnak ki mindazokra, akik ezt elmulasztották. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy a lakosoknak nem kell a bírságtól tartaniuk: a Krónika által megkérdezett erdélyi és partiumi elöljárók egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy nem készülnek ellenőrzésekre, így bírságolásra sem.

2012. július 23., 07:322012. július 23., 07:32

A vonatkozó jogszabály egyébként nem ír elő szankciókat az ellenőrzés, bírságolás elmaradása miatt. Sepsiszentgyörgyön nem ellenőrzik a kötelező lakásbiztosítás megkötését – nyilatkozta a Krónika megkeresésére Tischler Ferenc alpolgármester.

Mint részletezte, változatlanul nem alakult meg a felügyelő iroda, a városháza ugyanis máig nem kapta meg a kormánytól az engedélyt további két munkatárs alkalmazására. Amint arról korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetői már az év elején úgy vélekedtek, a városháza alkalmazottai alig tudják ellátni az eddigi feladataikat, így nem lehet tovább terhelni őket. Ezért engedélyt kértek a közigazgatási minisztériumtól, hogy további két személyt alkalmazhassanak, akik létrehozzák majd a kötelező lakásbiztosítások megkötését felügyelő irodát, ám nem kaptak jóváhagyást.

Az elöljárók már akkor szkeptikusak voltak ebben a kérdésben, hiszen a kormány a közszférában zárolta az állásokat, és csak ritka és különleges esetekben oldja fel a zárlatot. Az önkormányzat tulajdonában levő mintegy 500 lakásra megkötötték a kötelező lakásbiztosítást, ám a magántulajdonban levő ingatlanok ügyében egyelőre nem léptek semmit, tudtuk meg.

Csíkszeredában
sem lesz bírság

A csíkszeredai önkormányzat  sem fogja ellenőrizni a kötelező lakásbiztosítások megkötését, és ezek hiánya miatt bírságolni sem fog. Ráduly Róbert polgármester már tavaly is jelezte, a polgármesteri hivatal nem fogja ellenőrizni és bírságolni a polgárokat a kötelező lakásbiztosítás elmulasztása miatt, „mert ennél fontosabb dolgai vannak”. Antal Attila alpolgármester most megerősítette ezt. Kérdésünkre azt mondta, úgy gondolják, hogy ez egy olyan törvény, amely nem a közösség javát szolgálja, ráadásul az önkormányzatnak az ellenőrzés, illetve a bírságolás nagy adminisztrációs terhet is jelentene. Úgy vélte, a lakosság az önkormányzattól más területeken vár el fellépést, nem ezek a halaszthatatlan dolgok.

Hasonló
a helyzet nyugatabbra is

Hasonlóképpen sem a szatmárnémeti, sem a kolozsvári önkormányzat nem látott eddig hozzá a kötelező lakásbiztosítás megkötését elmulasztó tulajdonosok ellenőrzéséhez, a felszólítások postázását sem kezdték meg. Szatmárnémetiben – ahol a teljes városvezetés lecserélődött az önkormányzati választásokat követően – megkeresésünkre Radu Roca alpolgármester elmondta: egyelőre nem tárgyaltak arról, hogy mi tévők legyenek a biztosítások kapcsán.

A város előző polgármestere, Ilyés Gyula korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy nem ültetik gyakorlatba a rendelet önkormányzatokra vonatkozó részét, mivel ez túlságosan nagy terhet róna a polgármesteri hivatalra. Számításai szerint ugyanis ehhez a munkához legalább 3-4 pluszalkalmazottra lenne szükségük, a postaköltség pedig havonta több ezer lejbe kerülne. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: nincs tudomása arról, hogy a kincses város önkormányzata küldött volna felszólításokat a biztosítást, a szerződés megkötését elmulasztó lakosoknak.

Ellenőrzésre már van példa

Bíró Albin, az Országos Biztosítási Felügyelet (CSA) tanácsának tagja eközben kérdésünkre elmondta, az Országos Katasztrófaellenes Biztosítási Csoport (PAID) nyilvántartása alapján készül az a lista, amely a kötelező biztosítást megkötő személyek adatait tartalmazza, a helyi önkormányzatok majd ennek alapján ellenőrizhetnek és bírságolhatnak. Mint a szakember részletezte, a fakultatív biztosításokkal rendelkező személyek nincsenek még a nyilvántartásban, de a felügyelet már kérte a biztosítóktól ezeket az adatokat is, hogy a nyilvántartás teljes legyen.

Az ellenőrzésre a Temesváron alkalmazott módszert hozta fel példának, ahol a polgármesteri hivatal minden lakástulajdonosnak értesítést küldött, hogy amennyiben záros határidőn belül nem bizonyítja, hogy van érvényes lakásbiztosítása, bírságra számíthat. Bíró Albin szerint a hivatalnak ehhez joga van, de azt is elmondta, a törvény nem ír elő szankciókat az ellenőrzés, bírságolás elmaradása miatt.

Csökkent
a biztosítások száma

A PAID honlapján szereplő statisztikák szerint eközben a tavalyhoz viszonyítva idén  jelentősen csökkent az érvényes kötelező biztosítási szerződések száma. Tavaly októberben országos szinten több mint 840 ezer érvényes biztosítást jegyeztek, idén júniusban viszont ezek száma alig haladta meg a 470 ezret. A kötelező lakásbiztosítás egyébként fa- és vályogházak esetében évente 10 euróba, míg tégla- vagy kőházakra évi 20 euróba kerül. A megkötött szerződés kártérítést biztosít árvíz, földcsuszamlás vagy földrengés esetén 10 ezer, valamint 20 ezer euró értékben. A bírság viszont a biztosítás áránál lényegesen magasabb, elérheti akár az 500 lejt is.

Babos Krisztina, Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kovács Attila

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés