
Úgy tűnik, elhárult a procedurális akadály a hitelcseretörvény képviselőházi vitájának útjából, így a szenátus által elfogadott jogszabályjavaslat már kedden vagy szerdán terítékre kerülhet. Közben egyetlen napra sem állt le a fizetés nélküli törlesztést lehetővé tevő törvénytervezet körüli vita – az érintett felek az elmúlt napokban már a személyeskedéstől sem riadtak vissza.
2016. március 21., 16:062016. március 21., 16:06
2016. március 21., 17:122016. március 21., 17:12
A nézeteltérés ezúttal a kormány által a képviselőházhoz eljuttatott véleményezéssel kezdődött, amelyben a Cioloş-kabinet ismételten arra próbálta rávenni a honatyákat, hogy tegyék szociális jellegűvé a jogszabályt, annak ugyanis csak úgy van értelme, ellenkező esetben pedig ráadásul alkotmányossági kifogások is felmerülnek ellene. A dokumentumban ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a hitelcsere életbe léptetése a szenátus által megszavazott formában hitelintézetek csődjéhez vezethet, és egyensúlytalanságokat eredményezhet a pénzügyi piacokon.
Válaszképpen Daniel Zamfir nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a jogszabály kezdeményezője nyílt levélben kérte Dacian Cioloşt, hogy hagyja abba „a hazudozást, a közvélemény mérgezését és a hitelcseretörvénnyel való visszaélést”. A honatya egyúttal azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy „a románok érdekei helyett inkább a bankárokét szolgálja ki.”
A kormányfő ezt nem hagyta ezt szó nélkül: vasárnap késő esti Facebook-bejegyzésében populizmussal vádolta meg Zamfirt. „A képviselő úr sajnos populista módon áll hozzá. Első perctől azt mondtam, támogatom a hitelcseretörvényt, és ezt megmondtam közvetlenül a bankoknak is. Azonban a törvénynek a valós szociális hátterű esetekre kell összpontosítania, azokra a családokra, amelyek hitelből vásároltak lakást, nem pedig a spekulánsokra. Ez a kormány álláspontja. Nem tudom, ki mérgez. A kormány működőképes, és nem populista törvényt akar” – fogalmazott Cioloş.
Arra a bírálatra, miszerint a bankok oldalán állna, a miniszterelnök leszögezte: a hitelintézeteknek is van tanulnivalójuk, ami az ügyfelekkel való kapcsolatot illeti. „De ahhoz, hogy a hitelcseretörvényt valóban alkalmazni lehessen (ne legyen megtámadható), és hogy az ügyfelek érdekét szolgálja, módosításokra van szükség” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Közben hétfőn megszólalt a témában a legfontosabb külföldi és hazai befektetőket tömörítő Románia Fejlődéséért Koalíció (CDR) is. Mint közleményükben hangsúlyozták, amennyiben a hitelcserét a jelenlegi formájában alkalmazzák, az súlyosan kihathat a befektetők bizalmára. „A bizalom meggyengülése hosszú távon a befektetések visszaesésében nyilvánulna meg, romlanának a gazdasági és szociális fejlődési mutatók, ez pedig végső soron a polgárok életszínvonalának a csökkenésében nyilvánulna meg” – mutat rá a CDR.
Felhívják ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a törvényt nem előzte meg hatástanulmány, és felróják a jogszabály visszamenőleges hatályát. „Olyan törvények kezdeményezése, megvitatása és elfogadása, amelyek visszamenőleges hatályúak, valamennyi polgárt, befektetőt vagy vállalkozót arra kényszerít, hogy megszegje a jogállamiság szabályait” – vallják a beruházók, aki szerint a mostani javaslat veszélybe sodorja a szerződések és befektetések biztonságát, illetve a magántulajdonhoz való jogot, amelyet Románia alkotmánya is szavatol.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!