A romániai turisták mintegy 40 millió eurót költöttek a szilveszteri vakációra itthoni és külföldi üdülőhelyeken – közölte kedden az idegenforgalmi vállalkozók szövetsége. Az érdekvédelmi szövetség által ismertetett statisztika szerint a szilveszteri turisták több mint 90 százaléka, 155 ezer ember belföldi üdülőhelyet választott. Ez 7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Legtöbben, 55 ezren a falusi turizmust részesítették előnyben. A turisták 8 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban, összesen 155 millió lejt.
2017. január 03., 17:312017. január 03., 17:31
2017. január 03., 17:482017. január 03., 17:48
Külföldi szilveszterezési üdülőcsomagot mintegy 10 ezer román turista vásárolt, ami 22 százalékos növekedés éves összevetésben. Ők 6 millió eurót költöttek a szolgáltatások vásárlására, ami 23 százalékos növekedés. A külföldi célpontokat választók többsége a téli sportoknak hódolt, főleg osztrák, francia és olasz síparadicsomokban töltötték a szilvesztert. Visszaesett viszont a city-breakek, azaz a rövid városlátogatások száma, és kevesebben választották a közel- és közép-keleti célpontokat. Megjelentek ugyanakkor új egzotikus úti célok is, mint a Bahama-szigetek, Jamaika, Ausztrália, Dél-Afrika, Vietnám vagy Dubai.
A szövetség szerint megfigyelhető, hogy a romániai turisták többnyire a hazai idegenforgalmi célpontokat választják, és ez a trend várhatóan 2017-ben is fennmarad. Az üdülési csomagok ára átlagban 6 százalékkal került többe 2015 végéhez képest.
A legkeresettebb belföldi célpontok továbbra is a jól bevált üdülőtelepek voltak, de 7 százalékkal többen vakációztak termálvizes fürdőhelyeken, és nőtt a Duna-deltában eltöltött éjszakák száma is, míg a tengerpartra nem mentek többen, mint tavaly. Eközben 5 százalékkal több, mintegy 55 ezer turista szilveszterezett a vidéken található panziókban, hotelekben, a hegyvidéki szállásokon pedig 38 ezer turista várta az új évet.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
szóljon hozzá!