2010. augusztus 10., 10:262010. augusztus 10., 10:26
Számításaik szerint az elmúlt három és fél év alatt a strukturális alapok mindössze 10 százalékát, míg a mezőgazdasági pénzalapok alig 12 százalékát sikerült lehívni. Rámutatnak, Románia összesen 4,53 millió eurót fizetett be eddig az Unió kasszájába – legutóbb augusztus 2-án utalt át pénzt –, azonban az országba csak 2,18 milliárd euró érkezett. Ebből 971 millió eurót a strukturális alapokból sikerült lehívni, 1,2 milliárdot pedig a mezőgazdasági pénzekből.
2007-től az idei év első feléig a strukturális és kohéziós alapokból eközben 7,16 milliárd euró állt rendelkezésre. A legsikeresebbnek a Regionális Operatív Program mondható, amelynek révén 1,5 milliárd euró érkezett az országba (ez 19,83 százalékos „lehívóképességet” jelent). A program keretében több mint 4800 projekttel pályáztak, a már elbírált pályázatok közül azonban csak 876-ot fogadtak el, míg mintegy 1500-at elutasítottak.
A Capital újságírója rámutat, ilyen körülmények között teljesen érthetőek Jeffrey Franksnek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége vezetőjének a kijelentései. „Aggódunk az európai uniós pénzösszegek lehívása miatt. Teljes erőbedobással javítani szeretnénk ezen finanszírozások megszerzésének menetén, s együtt szeretnénk dolgozni a román kormánnyal a stratégiák kidolgozásában. A legfőbb kihívás azonban az, hogy sikerüljön felhasználni a rendelkezésre álló pénzösszegeket még mielőtt azok eltűnnének, amíg Románia rendelkezésére állnak” – nyilatkozta a közelmúltban Jeffrey Franks.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.