
2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00
Az iráni állami gázexportáló vállalat (NIGEC) ügyvezető igazgatója nyilatkozatában nem nevezett meg egyetlen olyan európai vállalatot sem, amellyel állítása szerint Teherán nem hivatalos tárgyalást kezdett a Nabuccóban való iráni részvételről. A tisztségviselő azonban megjegyezte: a vezeték építéséről eddig csak a fogyasztó és tranzitországok írtak alá megállapodást, nem véglegesítettek viszont egyetlen szerződést sem olyan országokkal – például Iránnal, Azerbajdzsánnal vagy Türkmenisztánnal –, amelyek meg tudnák tölteni gázzal a vezetéket. Szerinte a gázvezeték nem lesz működőképes, ha Irán nem vesz részt abban.
Egyes megfigyelők szerint bármilyen hasonló tárgyalás minden bizonnyal aggodalmat kelt az Egyesült Államokban, amely vitában áll Iránnal annak atomprogramja miatt.
A több mint 3300 kilométeres Nabucco-vezetéknek az a célja, hogy Oroszország megkerülésével nem orosz földgázt juttasson Európába, csökkentve ezáltal a földrész függőségét az orosz energiaszállításoktól. A Nabucco Törökországból indulna, és Bulgárián, Románián, valamint Magyarországon áthaladva a Bécs melletti baumgarteni gázelosztóba juttatná a tervek szerint nagyrészt közép-ázsiai földgázt.
A projekt jelenlegi részvényesei a magyar MOL mellett az osztrák OMV Gas and Power, a román Transgaz, a bolgár Bulgarian Energy Holding, a török BOTAS és a német RWE vállalat. A megvalósítás végső fázisában a tervezett szállítókapacitás évi 31 milliárd köbméter lesz.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.