
Oroszország kész felújítani a tárgyalásokat az EU-val az Európába irányuló gázszállításról, de ezeket az Európai Bizottság késlelteti – jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter vasárnap a moszkvai Vestifinance fórumon.
2016. május 30., 19:542016. május 30., 19:54
„Készek vagyunk felújítani az energetikai párbeszédet. Az Európai Bizottság az év elején elért megállapodások ellenére elhúzza az ügyet. Az Európai Bizottság azt ígérte, hogy ajánlásokat terjeszt elő ezen párbeszéd formátumának módosításáról. Eddig ezt nem tette meg\" – mondta újságíróknak a tárcavezető. Mint hangsúlyozta, Moszkva arra vár, hogy európai partnerei végre tegyék meg az arra vonatkozó javaslataikat, hogy a meghiúsult Déli Áramlat gázvezeték helyett milyen nyomvonalon történjen az európai gázszállítás.
„Álláspontunk egyszerű: ha az európaiaknak szükségük van a gázra, mi készek vagyunk eladni nekik. Szeretnénk, ha kiválasztanák ennek útját\" – hangoztatta Novak. A miniszter szerint 2040-re a kőolaj részesedése a világgazdaságban 32-ről 26 százalékra csökken majd, az inkább környezetbarát energiaforrásnak tekintett fölgázé pedig megnövekszik. Nem zárta ki, hogy az olajárban rövid távú visszaesések történnének, de úgy vélekedett, hogy annak általános dinamikája az emelkedés. Az olajpiac helyreállása 2017 végére várható, és az olaj ára az idei, hordónkénti 40-50 dollár körüliről vissza fog térni a 60-65 dolláros szinthez. Novak szerint ekkorra fejeződik be a kőolajár visszaesésének jelenlegi ciklusa.
„Az előrejelzéseink és a világpiac elemzéséhez nagyon komolyan viszonyuló szakértők szerint az idei második, a harmadik és negyedik negyedévben a kínálat elmarad a 2015. évitől, és csak 2016 végén érjük majd el a 2015-ös kínálati szintet\" – mondta. Szavai szerint a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhiány csökkenni fog, és a kereslet növekménye 2016-ban eléri a napi 1-1,2 millió hordót. Novak úgy véli, az amerikai palaolaj-kitermelés visszaesése július–augusztusban éri el a mélypontját, de az év második felében növekedés várható.
Amint arról több ízben is írtunk, 2014 nyarától 2015 végéig az olaj ára kevesebb mint a harmadára esett vissza, és 2016-ban a 30 dolláros szint alá is esett. Az árzuhanást a kitermelés magas szintje és a kereslet lassulása okozta egyebek között a kínai gazdaság problémái miatt. Az orosz miniszter most úgy vélekedett, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jelenleg belső ellentétek okozta válságon megy keresztül, de szerinte a több mint 55 éves kartellel továbbra is számolni kell. A héten kiszivárgott értesülések szerint egyébként az OPEC-országok június 2-ai bécsi tanácskozásán várhatóan Sudirman Said indonéz energiaügyi miniszter veszi majd át a szervezet főtitkári posztját Abdalla Szalem al-Badritól, a líbiai állami olajtársaság volt igazgatójától.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!