
Fotó: Haáz Vince
A legtöbben édességet vagy játékot találtak kedd este vagy szerda reggel fényesre pucolt cipőjükben – legalábbis az egyik piackutató cég felmérése szerint.
2017. december 06., 10:032017. december 06., 10:03
2017. december 06., 10:062017. december 06., 10:06
A romániai lakosság többet költött Mikulás alkalmából különböző ajándékokra, mint tavaly – derül ki a Mednet Marketing Research Center által tegnap nyilvánosságra hozott felmérés eredményeiből. Egy személy átlagosan 340 lejt fordított erre a célra, ami 22 lejjel több a tavalyi 318 lejhez képest.
miközben csaknem 32 százalék költ 250 és 500 lej közötti összeget, 16 százalék pedig 500 lejnél is nagyobb összeget irányzott elő erre a célra. Eközben az ajándékozók 7,7 százaléka válaszolta azt, hogy 100 lejnél kevesebbet költ Szent Miklós-napi ajándékra.
A felmérésből ugyanakkor azt is megtudhattuk, hogy ugyan a kisebb városokban nagyobb az ajándékozási hajlandóság, az erre a célra szánt összeg kisebb, mint a 100 ezresnél nagyobb városokban.
De találunk még a lajtsromban gyümölcsöket, piperecikkeket, parfümöket, valamint könyveket is, és a megkérdezettek tettek említést ékszerekről, elektromos cikkekről, háztartási gépekről is. Vannak olyanok is, akiknek jobb ötlet híján a Mikulás pénzt is hozott (4,4 százalék).
Fotó: Barabás Ákos
A felmérést városi környezetben készítették 2017. november 24–27. között 882, 18-65 éves személy megkérdezésével. A hibahatár ±3,30%.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjak: különféle többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!