
Még várni kell a román euróra. Legkorábban 2023-ban esedékes az egységes európai fizetőeszköz hazai bevezetése
Fotó: Pixabay.com
Az euró bevezetését további reformoknak kell megelőzniük ahhoz, hogy az ország tejesítse a valós konvergenciakritériumokat – állapította meg kedden késő este az euró bevezetését előkészítő országos bizottság, amelynek ülésén részt vett az akadémia és a jegybank elnöke is.
2018. október 24., 14:352018. október 24., 14:35
A kormány által kiadott közlemény megállapítja, hogy „Románia jelentős eredményeket ért el az euró bevezetésének feltételét jelentő konvergenciakritériumok teljesítésének terén”.
Dr. Aura Socol egyetemi tanár rámutatott:
„Ha a ZE19 70 százalékát tűzzük ki célul, ezt Románia hat év alatt érheti el 4%-os gazdasági növekedéssel és négy év alatt 5%-os gazdasági bővüléssel. A ZE19 75 százaléka kilenc év alatt teljesíthető 4%-os, és hat év alatt 5%-os növekedéssel” – részletezte a professzor.
Az ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy az euró bevezetését további reformok kell, hogy megelőzzék – írja az Agerpres.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!