
2009. július 21., 10:492009. július 21., 10:49
Héjja Béla és Tünde szalonjában a menyasszonyt tetőtől talpig felöltöztetik, ugyanakkor fotózásra is lehetőség van. Héjjáék, akik maguk is nemrég keltek egybe, a saját bőrükön tapasztalták, hogy mennyit kell rohangálnia egy menyasszonynak, amíg az esküvői viselet minden hozzávalóját beszerzi, s ez adta a vállalkozás ötletét. Mielőtt belevágtak volna, piackutatást végeztek, több megyét bejártak, de nem találtak olyan menyasszonyiruha-szalont, amelynek keretében fényképészeti stúdió is működik.
„Nálunk minden egy helyen van, nem kell cipőért, ékszerért külön szaladgálni” – mondja a fiatalasszony, aki Magyarországról telepedett Háromszékre. A Tündérvilág a Lilly nevű dán cég termékeit forgalmazza. Jelenleg az ügyfelek a Lilly 2008-as és 2009-es kollekciójából választhatnak a szalonban, ám katalógus alapján is lehet rendelni. A Lilly kínálata egy alapkollekciót, egy extravagáns darabokból, valamint egy hófehér ruhákból álló kollekciót tartalmaz. A ruhák bérelhetőek vagy megvásárolhatóak, a kliens igénye szerint. A ruhák mellett a menyasszonyok cipők, fülbevalók, nyakláncok, hajdíszek és fátylak közül válogathatnak. „A célunk az, hogy minden összhangban legyen, mindenki megtalálja azt a ruhát, ami a legjobban illik hozzá, amiben élete legszebb napján jól érzi magát” – ecseteli Héjja Tünde, hozzátéve, a kínálatban estélyik és koszorúsgyerek- ruhák is vannak.
A szalon úgy lett kialakítva, hogy emelje a hangulatot, a belső teret az igényesség, a barokkos stílus jellemzi. A menyasszonyiruha-szalont csupán egy fal választja el a fotóstúdiótól, ahol Héjja Béla veszi kézbe az ügyfeleket. Itt is impozáns tér fogadja az ifjú párt, kandalló, stílszerű kellékek, valamint a minőségi fotózást biztosító fénytechnika. „Sokan elsietik az esküvőjüket, de vannak, akik megélik azt. Azon érdeklődők számára akik, csak arra kíváncsiak, mennyiért dolgozom, de arra már nem, hogy mit kapnak a pénzükért, ugyanaz a válaszom: »Ne haragudjon, nem érek rá.« Én minden részletre figyelek, fontos, hogy a kép legyen megkomponálva, legyen mondanivalója” – magyarázza Héjja Béla. A műterem léte azért fontos, hangsúlyozza, mivel így az év bármely szakában, legyen akár eső, hó vagy hőség, lehetőség van az esküvői fotók elkészítésére.
A házaspár mintegy kétmilliárd régi lejt és rengeteg energiát fektetett a szalonba, mely idén tavasszal nyílt meg. Héjjáék nem készítettek üzleti tervet, nem számolták ki, mikorra térül meg a befektetés. Elmondásuk szerint nem a minimális idő alatt elérhető legnagyobb nyereséget hajszolják, egy hosszú távú vállalkozást akartak megalapozni. A Tündérvilág nem érzi meg a gazdasági válság hatásait, állítják a tulajdonosok. „Egyrészt mi normális árakkal dolgozunk, másrészt az emberek valószínűleg nem az esküvőjükön spórolnak. A menyaszszonyok szépek akarnak lenni, az esküvői fotó pedig örök emlék” – sommázza Héjja Béla.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.