
Fotó: E-change.ro
Az idei év első négy hónapjában 83,02 százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása Romániában a tavalyi esztendő azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesületének (APIA) adataiból.
2018. május 23., 15:092018. május 23., 15:09
A hivatalos statisztikák szerint idén januárban, februárban, márciusban és áprilisban összesen 1003 környezetkímélő autót értékesítettek a romániai piacon. Ezek közül 238 elektromos autó volt, ami ötszöröse az egy évvel korábban regisztrált adatnak. A vizsgált időszakban 765 hibrid meghajtású személygépkocsit értékesítettek, ami 52,4 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
míg a tavalyi első négy hónapban 1,7 százalékra volt tehető. A legkelendőbb elektromos autónak a Volkswagen által gyártott modell bizonyult, amelyből 96-ot adtak el, ezt a Smart követi 47 darabbal, majd a BMW (31), a Mercedes Benz (19), a Renault (14), a Volvo (10), az Audi és a Mitsubishi (5-5 darab), a Porsche (4) és a Kia (2) következik a sorban.
A hibrid autók piacát a Toyota vezeti 663 eladott járművel, a második helyen a Kia áll 20 darabbal, majd az Audi következik (16 darab). Az APIA statisztikái szerint 2017-ben összesen 2811 környezetkímélő járművet értékesítettek Romániában, ami 136,7 százalékos növekedést jelent a 2016-os esztendőhöz viszonyítva. Az összes eladott új autó számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya elérte tavaly a 2,2 százalékot.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!