
Fotó: Mediafax
Nem tetszik a vállalkozóknak a kormány által tervezett minimálbér, és meglátásuk szerint a tb-járulék átruházása is a bérek csökkenéséhez vezethet. Felróják a túl hirtelen tett módosításokat is.
2017. november 06., 09:532017. november 06., 09:53
A romániai kis- és közepes vállalkozások több mint 80 százalékának nem áll módjában növelni a minimálbért, és 60 százalékuk elbocsátásokhoz folyamodik majd az intézkedés miatt – jelentette be Florin Jianu, a Kis- és Közepes vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke idézve egy, az általa vezetett szervezet által tagjai körében készített közvélemény-kutatást.
„A héten kiküldtünk egy kérdőívet, amelyet hozzávetőlegesen 400 vállalkozó töltött ki. Az adatok azt mutatják, hogy 82,9 százalékuknak nem áll módjában emelni a minimálbért, 60 százalékuk elbocsátásokhoz fog folyamodni az intézkedés miatt, 90 százalékuk pedig azt mondta, legfeljebb 100 lejjel tudná emelni a minimálbért" – avatott be a részletekbe Jianu.
„Végeztünk néhány számítást, amelyekből az derül ki, hogy a kkv-k 90 százaléka esetében a tb-járulék áthárítása miatt nőni fognak a bérköltségek. A fizetések tehát nem fognak nőni, sőt!" – kongatta meg a vészharangot a szakmai egyesület elnöke. Felrótta továbbá, hogy a kormány újabb és újabb intézkedésekkel áll elő, és mire az üzleti szférának sikerülne felmérni ezek hatását, változtatnak rajtuk.
Azt még nem tudjuk, mi az illeték új neve, azt viszont igen, hogy 2 százalékról 2,25 százalékra nőtt" – mutatott rá a helyzet visszáságára Jianu, aki szerint minden tervezett adóügyi intézkedést gyakorlatba ültetésük előtt legalább hat hónappal meg kellene beszélni az üzleti szféra képviselőivel.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!