
Fotó: Barabás Ákos
Több helyen internetes foglalás beindításával, máshol túlórával készültek a gépjármű-regisztrációs díj eltörlésére.
Szerda éjféltől interneten is kérhetnek időpontot azok a Bihar megyei sofőrök, akik gépkocsit akarnak beíratni a forgalomba. A prefektúra így próbálja meg elejét venni a tolongásnak, miután szerdától megszűnik a regadóként emlegetett, az autók forgalomba íratásakor kért környezetvédelmi bélyegilleték. Az érdeklődők a prefektúra honlapján, az on-line foglalások menünél kérhetnek időpontot. A kormányhivatal ugyanakkor emlékeztet, minden reggel 8 és 8.30 között személyesen is lehet igényelni sorszámot.
A prefektúra egyúttal arról is döntött, hogy a mostanáig működő három ügyintéző ablak mellé még nyit kettőt, az öt ablakból pedig egy kizárólag az interneten bejelentkezetekkel foglalkozik. Alexandru Laza, a gépjármű-nyilvántartó hivatal vezetője elmondta, a gépjárművezetői vizsgák sínylik meg a két új ablak megnyitását. Becslései szerint egyébként 20-25 ezerrel fog megnőni a forgalomba íratások száma, naponta pedig mintegy 200 személyt tudnak kiszolgálni.
Kovászna megyében túlóráznak
Szerdától túlóráznak a gépjármű-nyilvántartó hivatal Kovászna megyei alkalmazottai, sőt több munkatárs dolgozik majd az ügyfélszolgálatnál – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu prefektus. Hangsúlyozta, már a megnövekedett ideiglenes, vagyis piros rendszámok alapján meg tudják becsülni, hogy sokan február elsejéig vártak a beíratással, amikor életbe lépett a 102 illeték eltörléséről szóló törvény, és már nem kell befizetni a regadóként emlegetett környezetvédelmi bélyegilletéket és az önkormányzatoknál fizetendő beíratási illetéket. Mint részletezte, szerdától megpróbálják külön ablaknál fogadni a jogi és a magánszemélyeket, ilyen módon rendszerezni, hogy aki csak egy iratcsomóval áll sorba, ne kelljen órákat várnia a felhatalmazással érkező ügyintéző cégekre, melyek képviselői egyszerre akár húsz dossziét is benyújthatnak.
Nem hiába készülnek
Amint arról korábban írtunk, az ügyintéző cégek valóban ugrásra készen várják a pillanatot, van, amelyik már több száz aktacsomót előkészített az elmúlt hetekben. Dávid Attila, az egyik sepsiszentgyörgyi vállalkozás szakembere nemrég lapunknak elmondta, az ügyfeleik többsége már megvásárolta a használt gépkocsit, de azt a régi tulajdonos nevén hagyta, hogy ne kelljen befizetnie a több száz eurós környezetvédelmi bélyegilletéket, illetve a személygépkocsik esetében 60 lejes, a teherautók esetében pedig 145 lejes beíratási illetéket.
Sebastian Cucu prefektus azt mondja, arra számítanak, hogy a nagy roham néhány hét alatt, legtöbb egy hónap alatt lecseng, és minden visszaáll a megszokott kerékvágásba. A Kovászna megyei gépjármű-nyilvántartónál különben jelenleg tizenegyen dolgoznak, egyiküket azonban felfüggesztették tisztségéből, mert még nem zárult le az ellene megvesztegetésért indított per. Az irodában több ízben volt már korrupciós botrány, több alkalmazottat eltiltottak a közönséggel való kapcsolattartástól, de ők már előre hozott vagy betegnyugdíjba mentek.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!