Fotó: Jakab Mónika
A képviselőház kedden döntő kamaraként elfogadta azt a törvényjavaslatot, amellyel a közalkalmazotti alapbérek bruttó összegét a 2017/153-as egységes bértörvény által előírt bérkülönbözet egynegyedével emelik július 1-jétől.
2022. május 31., 14:552022. május 31., 14:55
A törvénytervezet eredetileg arról rendelkezett, hogy az iskolai és egyetemi sportkluboknál edzőként tevékenykedő tanárokat is bevonják a 10 százalékos alapbéremelésben részesülő didaktikai személyzet kategóriájába.
A jogszabályjavaslatot a szenátus még eredeti formájában szavazta meg, a képviselőházban azonban több módosító javaslatot is elfogadtak hozzá.
Egy másik módosítás szerint a közalkalmazottak bére a 2017/153-as törvény által 2022-re előirányzott és a 2021. decemberi fizetésük közötti különbség egynegyedének megfelelő összeggel nő július 1-jétől.
A jogszabálytervezet elfogadása mellett 206, ellene 52 törvényhozó szavazott, nyolc képviselő tartózkodott – közölte az Agerpres hírügynökség.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll – számolt be a Forbes magazin.
szóljon hozzá!