
A könnyűipar sínyli meg a leginkább a minimálbér emelését, de a háromszéki „nadrágok völgyében” a szakemberek szerint egyelőre nem kell attól tartani, hogy elmaradnak a megrendelések.
2017. március 08., 13:482017. március 08., 13:48
2017. március 08., 14:332017. március 08., 14:33
A minimálbér emelése miatt megemelkedett termelési költségekkel és az angol fontnak a Brexit okozta gyengülésével indokolta a Románia legnagyobb készruhagyárát működtető Alison Hayes cég, hogy bezárja a 350 alkalmazottat foglalkoztató urziceni-i gyárát. „Nem ellenezzük a romániai minimálbér-emelést, sőt túl alacsonynak találjuk, ha szétnézünk Európában. De ha mégis számításba vesszük az emeléseket, akkor kiderül, hogy túl nagyok az előállítási költségek Romániában” – nyilatkozta Nicolas Georghiades, az Alison Hayes műveleti igazgatója, aki egyben a cég egyik részvényese is. Elmondása szerint az urziceni-i alkalmazottak bruttó 1800–2000 lejt (nettó 1300–1435 lejt) kerestek.
A brit vállalatnak egyébként a Ialomiţa megyei városban van egy dizájnközpontja is, amely folytatja a működését, a buzăui gyárukba viszik át a már leszerződött munkák egy részét, a többit pedig alvállalkozóknak adják át.
Gondot okozhat a „galoppozó minimálbér”
Az Urziceni-ben történtek apropóján a Krónika arra volt kíváncsi, hogy veszélybe sodorja-e a bruttó 1450 lejes minimálbér a „nadrágok völgyeként” is emlegetett Háromszék vállalkozásait. „Nehezen vészeli át a könnyűipar, ha tovább növekszik a minimálbér” – szögezte le érdeklődésünkre Dobra László. A kézdivásárhelyi Secuiana nadrággyár igazgatója kifejtette: már a legutóbbi béremelés is nehéz helyzetbe sodorta az ágazatot, alig tudják előteremteni a szükséges különbözetet. A könnyűiparban eddig a termelési költség 80 százalékát tették ki a bérek, ez már most felemelkedett 82-83 százalékra, olyan körülmények között, hogy a megrendelőik a 2-3 százalékos áremelést is nehezen fogadják el. Dobra azt mondja, nehéz megoldást találni, mert az ágazatban sok kézi munkára van szükség, ennél jobban nem lehet automatizálni, tehát átszervezéssel sem tudják megoldani a bérnövekedés miatt jelentkező kiesést.
„A munkafázisok nagy hányada kézzel történik, tehát az alkalmazottak számát nem lehet csökkenteni. A munka termelékenysége nem emelkedik, hiszen kisebb megrendelések érkeznek, de egyre bonyolultabbak a darabok, az aprólékos munkát ugyan jobban megfizetik, de nem olyan szinten, hogy kompenzálja a ráfordított több időt és még a béremelést is” – avatott be a részletekbe az igazgató. Felidézte, hogy a külföldi megrendelőik egy része – akik olcsóbb termékeket rendeltek – már évekkel ezelőtt visszalépett, így kivonult a romániai gyártásból a C&A és a Marks & Spencer, de helyettük olyanokkal kötöttek szerződést, akik jobb minőségért hajlandók voltak többet fizetni, de véleménye szerint félő, ha tovább növekednek a költségek, ezeket a szerződéseket sem tudják megtartani.
Dobra László rámutatott, Romániában jelenleg nincs olyan ipar, amely a könnyűiparban jelenleg dolgozó 300 ezer embert fel tudná szippantani, hiszen az elektronikai iparág, a beszállító autóipar sem képes ennyi személyt alkalmazni. A több mint negyvenéves múltra visszatekintő kézdivásárhelyi üzemben jelenleg 460 személy dolgozik, Dobra László szerint „nem lehet tudni, mi lesz a sorsuk, ha így galoppozik a minimálbér”. A szakember ugyanakkor kitért arra is, hogy a silány infrastruktúra is gondot jelent, ha lennének autópályák, könnyebb lenne kivinni az árut, de ez a kisebb problémájuk, ahogy az elmúlt évtizedekben megoldották, ezután is elrendeződik a szállítás.
Még maradnak
Nem tart azonban egyelőre a nadrággyárak kivonulásától Kelemen Tibor. A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója a Krónika megkeresésére kifejtette, rövid távon nem áll fenn a veszély, hogy a nadrággyárak elköltöznek, hiszen tudomása szerint az elmúlt időszakban növekedett a megrendeléseik száma és mennyisége is. Az üzemek az elmúlt időszakban fejlesztettek, bővítettek, egyre több alkalmazottra van szükségük, szakmunkásokat szakképzetleneket egyaránt keresnek. Az igazgató úgy tudja, az egyik, Háromszéken több gyárat működtető társaság Ukrajnában is nyitott kirendeltséget, ott valóban alacsonyabbak a bérek, de nem végeznek olyan minőségi munkát. „Még átszervezésről, esetleges létszámcsökkentésről nem érkeztek jelzések” – mondta el Kelemen Tibor. Mint részletezte, Kovászna megyében több mint 20 ezer alkalmazott dolgozik a könnyűiparban, a hivatalosan foglalkoztatott mintegy 47 ezer munkavállaló közel fele. A több száz alkalmazottat foglalkoztató nadrággyárak mellett több kis műhely, varroda is működik.
Túlhajszolják a varrónőket Baróton
A varrodai alkalmazottak túlhajszolásáról is szó esett egyebek mellett a baróti tanács legutóbbi ülésén. Dimény László önkormányzati képviselő napirend utáni felszólalásában vetette fel, hogy a munkásnőket túlóráztatják, a pluszórákat nem fizetik ki nekik, a stressz miatt többen megbetegedtek. „Az önkormányzat nem avatkozhat be a magánvállalat ügyeibe, a panaszokkal a munkafelügyelőséghez kell fordulni” – válaszolta a felvetésre Lázár Kiss Barna polgármester.
A Krónika megkeresésére Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség igazgatója elmondta, hivatalból is ellenőriznek, ám az utóbbi időben ilyen jellegű panasszal nem keresték meg őket. „Ha az érintett alkalmazottak nem tesznek panaszt, vagy az ellenőrzések során nem vallanak a munkaadójuk ellen, nehezen bizonyítható a kifizetetlen túlóra, hiszen a bérlapok általában rendben vannak, azokat pontosan vezetik” – mutatott rá Ördög Lajos.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!