Hirdetés

Megnyílt a váradi reptér egy része

Részlegesen megnyitották a felújítási munkálatok miatt két hónappal ezelőtt bezárt nagyváradi repteret. A 99 millió lejes költségvetésű munkálatok során 2100 méteresre hosszabbítják, 45 méteresre szélesítik, és teljesen újrabetonozzák a jelenleg 1800 méter hosszú és 35 méter széles kifutópályát, ebből egyelőre csak egy 1300 méteres szakaszt tudnak használni a kisebb méretű repülőgépek.

2015. szeptember 07., 20:582015. szeptember 07., 20:58

A munkálatokat várhatóan novemberben fejezik be. Horia Carţiş, a Bihar megyei önkormányzat elnökének kabinetfőnöke elmondta, a légikikötő felújítását végző Porr Construct–Teerag-Asdag Aktiengesellschaft–Col–Air Trading konzorcium kérésére zárták le a repülőteret, alkalmazottai pedig napi 24 órát dolgoztak, több váltásban, hogy beleférjenek az előzőleg rögzített határidőbe. A megyei tanáccsal kötött szerződés értelmében ugyanis a munkavállaló cégcsoportnak 50 ezer eurót kellene fizetnie naponta, amennyiben nem tudja tartani a határidőt.

„Bárki használhatja az eddig felújított pályaszakaszt, egyelőre csak kisebb gépekkel. Eddig azonban egyetlen repülőtársaság sem jelentkezett be” – mondta Horia Carţiş. Emlékeztetett, a légikikötőt többnyire a belföldi járatokat működtető Tarom társaság használta. A Mediafax értesülései szerint a Tarom még nem kapott hivatalos értesítést a nagyváradi repülőtér részleges megnyitásáról. Ebben a helyzetben elképzelhető, hogy a Tarom csak november végén állítja viszsza járatait, amikor a repülőtér teljes egészében használható lesz.

A repülőtér fejlesztési költségeinek 85 százalékát az Európai Unió, 13 százalékát a román költségvetés, két százalékát pedig a repülőtér biztosítja. A légikikötő – a honlapján közölt adatok szerint – 2012-ben 40 500 utast szolgált ki. 2011-ben 5 millió lejes költségvetéssel újították fel a repülőtér épületeit. A Bihar megyei tanács egyébként a nemzetközi légi forgalomba is be szeretné kapcsolni a nagyváradi repteret. Tárgyalásokat folytatott már a Tarom, a Blue Air és a Carpat Air román légitársaságokkal, de versenytárgyalást készülnek hirdetni, amelyen külföldi társaságok is részt vehetnek.

Balla Noémi

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés