
Fotó: A szerző felvétele
Kevés a pénz,
A kezdetekkor kitűzött határidőt azonban nem sikerült betartaniuk. Az eredeti tervek szerint ugyanis 2007-re kellett volna elkészülniük. A Krónika érdeklődésére Tartán László vállalkozó úgy nyilatkozott, a késés annak tulajdonítható, hogy a kormánytól mindig kevesebb pénzt kaptak, mint amennyire valójában szükség lett volna. Így a vállalkozó becslése szerint csupán két év múlva készülhetnek el valamennyi tervezett munkálattal.
A bányarehabilitációs program kivitelezésén hat cég dolgozik, az idénre kidolgozott ütemterv szerint 26 millió lejre lenne szükség, de csak 18 milliót ígértek a központi költségvetésből. A gazdasági minisztérium tavaly világbanki támogatással 22,8 millió lejt utalt ki a kőröspataki munkálatokra, tavalyelőtt 9 millió lejt. A projekt az előzetes becslések szerint 60 millió lejbe került volna, időközben azonban a költségek 90 millió lejre emelkedtek.
Turisztikai paradicsomot
A tervek szerint a bezárt bánya helyén tátongó, hatalmas gödör helyére tavat létesítenek, és körülötte megalakulhat Háromszék turisztikai paradicsoma. Hat éve azon munkálkodnak, hogy a bányagödör 100 hektáros területét 6 millió köbméter földdel feltöltsék, és kialakítsák a tó medrét. Naponta harminc–negyven 27 tonnás teherautó öt kilométeres távolságból hordja a földet. A katlan betemetése után a bánya helyén 40 hektáros, mintegy tíz méter mély tavat létesítenek, köréje fákat ültetnek, és kerékpárutat építenek. Ezt követően kezdődhet el a turisztikai park létrehozása, szabadidőközpontok, panziók, szállodák építése.
Előbb a meder,
Tartán László arról is tájékoztatott, hogy amint kialakítják a tó medrét, termőföldet hordanak a partra, hogy füvesíteni, fásítani lehessen. Már készen van az átfolyórendszer is, amellyel a tóból a felesleges vizet a Kőrös-patakba vezetik. A tó gyorsan feltelik a környező forrásokból. Jelenleg folyamatosan dolgoznak a pumpák, hogy a lefektetett csőrendszeren keresztül elvezessék a talajvizet, és a teherautók behajthassanak. Hosszabb esőzések esetén a szivattyúk is nehezen birkóznak meg a vízzel. Ha ezeket kikapcsolják, a meder gyorsan feltelik.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.