A megnövekedett keresletre hivatkozva 1,5 milliárd lejről 2 milliárd lejre növelte a bukaresti kormány az Első otthon nevű lakásvásárlási program garanciakeretét.
2016. május 18., 14:222016. május 18., 14:22
2016. május 18., 14:322016. május 18., 14:32
A kormány 2009 óta a hitelfedezet felének átvállalásával segíti a fiatalok lakáshoz jutását – emlékeztet az MTI. Az első lakásukat vásárlók 5 százalékos előleg befizetésével vehetnek fel maximum 30 éves futamidejű kedvezményes jelzáloghitelt a programban résztvevő bankoktól a háromhavi ROBOR (lej) kamatlábat legfeljebb 2,5 százalékkal meghaladó kamattal. Az állami hitelgaranciával vásárolt lakást öt évig nem lehet elidegeníteni.
A szerdai kormányülésen elfogadott határozat indoklásaképpen a kabinet sajtóirodája azt közölte, hogy idén már az első négy hónapban felhasználtak 1,2 milliárd lejt az idei garanciakeretből, miközben tavaly május elsejéig kevesebb mint 670 millió lejt, tavalyelőtt pedig alig 540 millió lejt használtak fel az azévi garanciakeretből.
A kormányközlemény azzal hozza összefüggésbe az állami hitelgarancia iránti kereslet növekedését, hogy ebben az időszakban vitatta meg és fogadta el a román parlament a jelzáloghitel-törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvényt, amely a bankok heves tiltakozásába ütközött. A bankok megnövekedett kockázataikra hivatkozva 35-40 százalékra emelték az ingatlanvásárláskor megkövetelt önrészt: ezért siettek a lakásvásárlók az Első otthon program keretében felvenni a jelzáloghitelt.
A napokban hatályba lépő ingatlanátadási törvény lehetővé teszi, hogy egy hiteles önként átadja a banknak az ingatlanfedezetet, és ezzel megszabaduljon a teljes adósságától, akkor is, ha a korábban túlértékelt ingatlan ma már nem fedezi a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségeit. A törvény hatálya alól viszont kivonták az Első otthon programban felvett hiteleket.
A programmal eddig 178 ezer új, vagy használt lakás megvásárlását támogatta a román állam mintegy 15 milliárd lejnyi hitelfedezet átvállalásával. A programban résztvevő hitelesek 0,34 százaléka nem törleszti időben a részleteket – közölte a bukaresti kormány.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!