
2012. március 15., 07:562012. március 15., 07:56
„A különböző fejlettségű, különböző pénzügyi kultúrával rendelkező országokban eltérnek a lakosság által használt megtakarítási formák. Kelet-Európában az állampolgárok jelentős többsége a bankbetéteket választja, 80–90 százalékuk pedig egy–négy hónapos lekötés mellett dönt, nagyon kevesen vállalnak fél- vagy egyéves lekötést” – magyarázta a szakember.
Mint mondta, az utóbbi években lassan, de folyamatosan egyre inkább bővült a befektetési alapokat, helyi piacok részvényeit vásárlók száma az országban, ez többek között annak is köszönhető, hogy a Bukaresti Értéktőzsde kínálata is fokozatosan gyarapodott. „Az arany, ezüst és más nemesfémek vásárlása még mindig divatját éli, ez leginkább arra emlékeztet, amikor évekkel korábban nagyon sokan az ingatlanpiacban látták a lehetőséget. A beruházóknak ezzel kapcsolatban elsősorban azzal kell tisztában lenniük, hogy a jelenlegi árak a válság hatására alakultak így, ha pedig a jövőben a világgazdaság szekere jobban fog haladni, az értékek is jelentősen visszaesnek” – fogalmazott Diósi.
A szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy a befektetők kevert portfóliót is összeállíthatnak, így a bankbetét mellett a rendelkezésükre álló összeg egy részét például részvényekbe, államkötvényekbe fektethetik. Mint rámutatott, az államkötvények vásárlása továbbra sem jelent túlságosan nagy kockázatot.
Megtudtuk, szinte kivétel nélkül mindegyik bank rendelkezik már befektetési tanácsadással, a szakemberek az ügyfelek teljes portfólióját összeállítják, így Diósi szerint a beruházni vágyóknak első lépésként ajánlott a pénzintézetektől tanácsokat kérni. „Tulajdonképpen nem lehet megállapítani azt az összeghatárt, amely fölött már érdemes beruházásokat eszközölni, úgy gondolom, hogy nem is létezik olyan kevés megtakarítási összeg, amelynél nem merülhet fel a befektetés lehetősége. A legfontosabb azt tudni, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, mekkora mértékű kalandvággyal rendelkezik, mekkora kockázatot hajlandó, illetve tud vállalni” – összegzett a pénzintézet romániai vezetője.
Králik Lóránd, az Országos Tőkepiaci Felügyelet felügyelője eközben a Krónika kérdésére arról beszélt, hogy a különböző értékpapírok vásárlását tervező befektetőknek érdemes brókercéghez fordulni, amely kötelezettségei között szerepel, hogy felmérje az illető ügyfél besorolását, hogy az érintett milyen pénzügyi ismeretekkel rendelkezik, mennyire jártas a pénzpiacon. „A még tapasztalatlan klienseknek a viszonylag biztosnak számító értékpapírokat – az államkötvényeket, illetve az önkormányzatok által kibocsátott kötvényeket ajánlhatják, illetve a befektetési alapjegyeket.
Ez utóbbi esetben az ügyfél pénzügyi szakemberekre bízza a tevékenységet, ez lényegesen kevesebb kockázattal jár, mintha az illető közvetlenül a tőzsdén fektetne be. A már nagyobb jártassággal rendelkező befektetőknek már ajánlható a nagyobb likviditással rendelkező, úgynevezett blue chip típusú értékpapír, ide tartoznak például a Bukaresti Értéktőzsde BET és BET-FI részvényindexében szereplő értékpapírok” – magyarázta Králik.
Hozzátette: az államkötvények kevésbé vonzóak a kisbefektetők számára, hiszen ezek névértéke mintegy 10 ezer lej, azaz 2500 euró, míg amennyiben az ügyfél a brókercég segítségét kéri, már elég egy 2000 lejes indulótőke is. Ennél kisebb összegek esetében nem érdemes tőkepiaci befektetésben gondolkozni: a magas jutalék miatt sem az ügyfélnek, sem a brókernek nem éri meg az értékpapír-vásárlás. „A görög válság hatására sem ingott meg a nagybefektetők bizalma az állampapírokban.
Az a tény, hogy a romániai kötvények hozama nem változott lényegesen, a befektetők számára a gazdasági stabilitást és a hozamok kiszámíthatóságát igazolja. Az államkötvény-vásárlás kultúrája egyébként Romániában meglehetősen gyenge, inkább intézményi befektetők élnek ezzel a lehetőséggel” – mutatott rá a szakember. Hozzátette: a román részvénypiac az év első hónapjaiban várakozáson felül teljesített, ezt azonban számos nemzetközi tényező befolyásolja, így szinte lehetetlen megjósolni, hogy mi várható a következő időszakban.
Romániában egyébként 2011 végén mintegy háromezerre volt becsülhető az aktív tőzsdézők, illetve azon személyek száma, akik gyakori részvényeladási, illetve vételi tranzakciót bonyolítanak le, a befektetési alapok piaca ugyanakkor jóval nagyobb, körülbelül 300 ezer befektetőt jelent, akik pénzintézeteken, brókercégeken és más értékesítőkön keresztül tevékenykednek.
A különlegesebb, például nemesborba vagy műalkotásokba való befektetéssel kapcsolatban a szakember elmondta: a hazai piacon az utóbbi időben jelentek meg a hasonló befektetéseket kínáló alapok, itt azonban még nem alakult ki ezen vállalkozások kultúrája. „Az említett termékek piaca egyik napról a másikra jelentősen változhat, így az ilyen jellegű befektetések nagyon kockázatosak. Tulajdonképpen nem is a kisbefektetőknek szólnak, hanem inkább az úgynevezett professzionális befektetői csoportokat célozzák meg, nemcsak Romániában, hanem a nyugati országokban is” – magyarázta Králik Lóránd.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.