
Fotó: Boda L. Gergely
Ideiglenesen felfüggeszti a kormány az élelmiszer-pazarlás csökkentését elősegíteni hivatott törvény alkalmazását – a csütörtökön beiktatott kabinet szerint ugyanis több ponton is módosításra szorul a jogszabály.
2017. július 03., 14:192017. július 03., 14:19
2017. július 03., 14:202017. július 03., 14:20
A Tudose-kormány által pénteken elfogadott sürgősségi rendelet értelmében 2017. december 31-éig felfüggesztik a törvény alkalmazását. Addig pontosítanak néhány előírást, figyelembe véve az érintett szakmai és civil szervezetek észrevételeit, javaslatait – derül ki a kabinet közleményéből.
Eszerint a 2016/217-es törvény – amely idén május 21-én lépett életbe, ám az alkalmazási módszertanát azóta sem hagyták jóvá – nem szabja meg pontosan, hogy mely gazdasági szereplőkre vonatkozik a jogszabály, e tekintetben túl általános a megfogalmazás, ugyanakkor „az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó intézkedések nincsenek összhangban a romániai valósággal”.
és az is ellehetetleníti az alkalmazását, hogy az idei költségvetés nem irányoz elő pénzt erre a célra. „A jogszabály teljes szövegét át kell vizsgálni, és módosítani kell rajta annak érdekében, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó fenntartható és működőképes rendszert alakítsunk ki” – mutat rá a közlemény.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!