Hirdetés

Malév: élt hatvanhat évet

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hatvanhat évnyi csaknem folyamatos működés után már nem szálltak fel a magyar nemzeti légitársaság repülőgépei. „Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév” – jelentette be a társaság. A társaság igazgatósága a kár minimalizálása érdekében rendelte el Malév üzemszerű működésének beszüntetését. A cég csütörtökön került csődvédelem alá. A leállás nem érte váratlanul a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Konvenció (DK) szerint az Orbán-kormány vitte csődbe a nemzeti légitársaságot. A Fidesz ezzel szemben azt állítja: Gyurcsány Ferencék tették tönkre a Malévet

MTI

Hírösszefoglaló

2012. február 03., 11:452012. február 03., 11:45

Limburger Lóránt vezérigazgató úgy fogalmazott: „bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk”. A megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez.

Közleményében a Malév elnézést kér valamennyi utasától.

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren hét órakor jelentették be, hogy a Malév járatait törölték, annak ellenére, hogy a Malév üzemszerű működésének leállítását 06:00-tól rendelte el az igazgatóság.

Hét óráig azt a tájékoztatást kapták a várakozó emberek, hogy késnek a légitársaság járatai. Az MTI egy repülőtéren tartózkodó utastól megtudta: az utasok sorszámot kapnak, majd a pultnál tájékoztatják őket arról, hogy át tudják-e irányítani egy másik járatra valamint igazolást kapnak arról, hogy érvényes jegyük van.

Közleményében a Malév azt ígérte, hogy más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával a jegyek tulajdonosainak segítséget nyújt célállomásra való eljutásához.

Egy január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.

A Malév felvette a kapcsolatot más légitársaságokkal a pénteki mintegy 7.7000 utas elszállítása érdekében. Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek - mondta a péntek reggeli sajtótájékoztatón Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a gépek egy kivételével Budapesten vannak. Berényi János az igazgatóság elnöke pedig arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig a cégnek nincs megfelelő likviditása - tette hozzá.

Nem érte váratlanul a leállás a Budapest Airport Zrt fő tulajdonosát

Nem érte váratlanul a Malév leállása a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére - közölte a cég pénteken. Donatella Gasser, a cég repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit összefogó Hochtief Concessions kommunikációs vezetője elmondta: a leállás „szomorú”, de előre látható fejlemény volt, amelyre így készülni is lehetett.

Hozzátette: a német cég nem csupán a magyar érdekeltség menedzsmentjével egyeztet arról, hogy a jelenlegi helyzetben mit érdemes tenni, hanem szoros kapcsolatban áll a budapesti kormánnyal és a Malév vezetésével is. Ugyanakkor a tervezett lépésekre vonatkozó kérdésre csupán annyit mondott, hogy korai lenne ezeket a nyilvánosság elé tárni. Megjegyezte viszont, hogy a cég reméli: „jó vége” lesz a történetnek. A Hochtief Concessions 49,66 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a BA-ban.

DK: csődbe vitte az Orbán-kormány a nemzeti légitársaságot

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök a hibás azért, hogy csődbe ment a nemzeti légitársaság és ki kell vizsgálni, kik a felelősök a kialakult helyzetért.

„A Fidesznek a józan ész ellen vívott szabadságharca elkergette az országtól a befektetőket, a piacok döbbenten nézik a bukásba vezető, Orbán-Matolcsy-Fellegi-trió által képviselt gazdaságpolitikát. Még mielőtt a Fidesz elkezd nyolcévezni, jelezzük: 2002 és 2010 között, így Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a Malév gépei még le- és felszálltak” - közölte a Gyurcsány Ferenc vezette párt a Malév leállásának hírére.

A DK szerint talán nem a repülőtér nevének megváltoztatására kellett volna költeni a közpénzt, hanem cég megmentésére, akkor most „nem veszett volna oda az utasok jegye”, nem rekedt volna két gép külföldön.

„Ennyit ér a Fidesz nemzeti politikája: csődben a nemzeti légitársaság, amiért kizárólag Orbán a hibás” - olvasható a közleményükben, amelyben a Fideszre jellemző kommunikációnak nevezik, hogy csütörtökön a Malév vezetői „még azzal hitegették a közvéleményt”, hogy minden rendben lesz, másnap pedig minden leállt.

A Demokratikus Koalíció szerint ki kell vizsgálni, kik a felelősök a Malév csődjéért, az elmúlt hetek súlyos anyagi és morális károkat okozó döntéseiért és nyilatkozataiért.

Fidesz: Gyurcsányék tették tönkre a légitársaságot

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencék tették tönkre a Malévet. „Az őszödi út, vagyis a pofátlan hazudozás folytatása Gyurcsány Ferencék mai közleménye, amelyben kétségbeesetten próbálják másra hárítani a felelősséget saját balfogásaikért” - kommentálta közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt, hogy a Malév leállása kapcsán a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció közölte, szerintük kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök a hibás azért, hogy csődbe ment a nemzeti légitársaság és ki kell vizsgálni, kik a felelősök a kialakult helyzetért.

Selmeczi Gabriella közölte, az MSZP-kormány hajtotta végre a Malév esetében az elmúlt húsz év talán „legelbaltázottabb” privatizációját, és rossz döntéseiket még rosszabbakkal tetézték. A Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége - írta, hozzátéve: a felelősség kérdését az elszámoltatási kormánybiztos feljelentései nyomán indult büntetőeljárások fogják rendezni.

A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait

A Wizz Air 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámmal számolnak és új célállomásokra indulnak, az első Bukarest lesz – jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

A cég 25 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitását, amelynek köszönhetően közvetlenül és közvetetten 700 új munkahelyet teremtenek.

A vezérigazgató elmondta: a Wizz Air összesen 50 ezer jegyet ajánl fel kedvezményes áron azoknak az utasoknak, akik 2012. február 3. és március 24-e közötti időszakra szóló érvényes Malév jeggyel rendelkeznek.

2011-ben 11 millió utast szállított a cég, 8 ország 15 bázisáról, 221 járatpárral. 2012-re lassabb növekedéssel, 12 millió körüli utassal számolnak.

Váradi József kérdésre megerősítette, hogy jelezték a fejlesztési tárcánál, hogy igényt tartanának a Malév leállása miatt felszabaduló, bilaterális (az EU-n kívüli) repülési jogokra. Pénteken adják be írásban is az igényt a minisztériumhoz, ebben a kérdésben a tárca dönt. Elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli, Tel-Aviv-i jogokat szeretnék megszerezni.

A 66 százalékos kapacitás bővítésről a nyári menetrendben döntöttek, de Váradi József az MTI kérdésére elmondta: ha a piac igényli további egy, kettő, vagy akár 3 gépet is a forgalomba tudnak állítani Budapesten, ez függ a megszerezhető repülési jogtól és a piaci teljesítménytől.

Leszögezte: a Wizz Air nem kíván a Malév helyére lépni, nem akar a Malév helyett nemzeti légitársaság lenni. Hozzátette: nem alakítják át üzleti modelljüket, továbbra is főleg a másodlagos repterekről üzemelnek. Hozzátette: Magyarországon nem történt rendkívüli esemény, számtalan légitársaság tűnik el és jelennek meg újak a világon, így az sem jelentene más versenyhelyzetet, ha új magyar nemzeti légitársaság alakulna.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés