Hirdetés

Magyarázza bizonyítványát a pénzügyminisztérium; és ígéri, 7 százalék alatt tartja a hiányt

A hiánycél tartását ígéri a pénzügyminisztérium

A hiánycél tartását ígéri a pénzügyminisztérium

Fotó: ANAF/Facebook

Románia megerősíti elkötelezettségét, hogy 2025-ben 7 százalék alatt tartja a GDP-arányos költségvetési hiányt, és az Európai Bizottsággal egyeztetett deficitcsökkentési tervnek megfelelően a következő években is ezen a pályán marad – közölte kedd este a pénzügyminisztérium.

Krónika

2025. április 23., 10:002025. április 23., 10:00

A Tánczos Barna által vezetett tárca arra reagált, hogy az Eurostat aznap közzétett adatai szerint tavaly a tagállamok közül Romániában volt a legmagasabb – 9,3 százalékos – az államháztartási hiány, miközben a kormány 8,65 százalékos deficitet jelentett.

Közleményében a pénzügyminisztérium azzal magyarázta a két adat közötti eltérést, hogy a kormány által bejelentett 8,65 százalék a pénzforgalom alapján számított hiányt jelentette, az Eurostat pedig az úgynevezett ESA-módszertan alapján számolta ki a 9,3 százalékot.

Hirdetés

korábban írtuk

Kampányadakozások éve: Romániában volt tavaly a legmagasabb az államháztartási hiány
Kampányadakozások éve: Romániában volt tavaly a legmagasabb az államháztartási hiány

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány 2024-ben az előző évhez képest, miközben nőtt az államadósság aránya – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.

Idézet
Emlékeztetnénk arra, hogy nem előszőr figyelhetők meg eltérések Romániában az ESA-hiány és a pénzforgalmi hiány közötte”

– idézte a pénzügyminisztérium közleményét az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Nagyobb költségvetési hiánnyal indult a 2025-ös év, mint a tavalyi
Nagyobb költségvetési hiánnyal indult a 2025-ös év, mint a tavalyi

Idén januárban a GDP-arányos költségvetési hiány 0,58 százalék volt, szemben a múlt év első hónapjában jegyzett 0,45 százalékkal – derül ki a pénzügyminisztérium által csütörtökön közzétett adatsorokból.

Amint arról korábban írtunk, az Eurostat adatai szerint tavaly Dániában 4,5 százalékos, Írországban és Cipruson 4,3, Görögországban 1,3, Luxemburgban 1, Portugáliában 0,7 százalékos többlettel zárt a költségvetés, a többi tagállamban deficites volt az államháztartás. A legnagyobb hiányt Romániában (mínusz 9,3 százalék), Lengyelországban (mínusz 6,6), Franciaországban (mínusz 5,8) és Szlovákiában (mínusz 5,3) jegyezték. További 12 tagállamban a deficit a GDP legalább 3 százalékát tette ki.

korábban írtuk

Nem merne fogadni arra, hogy elkerülhető az adóemelés, és ez még csak a kisebbik rossz a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
Nem merne fogadni arra, hogy elkerülhető az adóemelés, és ez még csak a kisebbik rossz a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Nem lehet biztosra kijelenteni, hogy elkerülhetőek lesznek idén az adóemelések, és még csak nem is az a legnagyobb rossz – véli Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés