2011. március 08., 09:382011. március 08., 09:38
2010-ben 334 ezer látogató érkezett a CeBIT-re. A tavalyihoz képest idén több volt a kiállító is: a több mint 4200 jelen levő cég 50-nel több kiállítót jelentett. A sajtótájékoztatón a német ágazati szövetség, a Bitkom elnöke elégedetten összegezte a mustra eredményeit, mint mondta, a kiállítók többségének sikerült megkötnie egész évi rendeléseinek zömét, és ezek nyomán derűlátóak az üzletmenet idei alakulását illetően. Az idei CeBIT fókuszában az internetre épülő távmunka és az ehhez szükséges költséghatékony szoftvermegoldások szerepeltek.
A bemutatott új szoftverek elsősorban az adatmentésre, a digitalizálásra és a kibertér biztonságára összpontosítottak: kiemelt terület volt a számítógépes lopások elleni védelem, az elektronikus adatkezelés egyszerűsítése és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások fejlesztése. Magyar siker is született, az Európai Digitális Kiválóságok (European Seal of e-Excellence) platinadíját nyerte az egyszervolt.hu, a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, illetve az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös szervezésében 2010 őszén indult Tengernyi Kaland című alternatív valóságjáték. A netes játék célja, hogy kalandokon át játék és szórakozás közben tanítsa a gyerekeket.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.