Hirdetés

Magyar lobbi a brassói repülőtérért: pénzt szereznének az államtól a háromszéki elöljárók

•  Fotó: Facebook/Aeroport International Brasov

Fotó: Facebook/Aeroport International Brasov

Keresik a jogi formáját annak, hogy az állam is beszálljon az épülő brassói repülőtérbe, a székelyföldi politikusok szerint ugyanis nincs az rendjén, hogy a Brassó megyei közgyűlés egyedül maradt az ügyben.

Bíró Blanka

2018. február 08., 11:202018. február 08., 11:20

Az RMDSZ parlamenti frakcióit kérik a háromszéki politikusok, hogy lobbizzanak a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtér kormánytámogatásáért. Tamás Sándor, a szövetség háromszéki szervezetének elnöke szerdán bejelentette, Kelemen Hunorral, a szövetség elnökével egyeztettek ebben a kérdésben, ő pedig az ügy mellett áll.

Azonban meg kell még találni a jogi formáját annak, hogy az állam is beszálljon a légikikötő építésébe.

Hirdetés

Ennek több módja is van: lehet kormányrendelettel biztosítani a finanszírozás egy részét, de az is járható út, hogy a fejlesztési minisztérium módosítja az országos közlekedési nagyberuházások tervét, és ebbe bekerül a brassói repülőtér, hiszen ezzel országos érdekeltségűvé teszik, és biztosítják az anyagi fedezet egy részét.

Idézet
Nincs az rendben, hogy a Brassó megyei önkormányzat magára marad ezzel a projekttel, hiszen ez regionális, sőt országos érdekeltségű ügy. Nincs az rendben, hogy Bukarest folyamatosan akadályozza a repülőtér megépítését,

akár adminisztratív úton, akár úgy, hogy nem biztosít pénzügyi forrásokat”– fogalmazta meg Tamás Sándor. Rámutatott, a központi fejlesztési régióban Brassó a húzóerő a turizmus terén, ám országos szinten is, Bukarest után a leglátogatottabb város, ez elég indok arra, hogy kormánytámogatással épüljön meg a légikikötő. A székelyföldi megye közgyűlésének elnöke ugyanakkor megismételte, fenntartják korábbi felajánlásukat.

A Kovászna Megyei Tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata már tavaly elfogadott egy szándéknyilatkozatot, hogy 3-3 millió euróval támogatják a légikikötő befejezését.

Cserébe csak annyit várnak el, hogy a repülőtéren biztosítsák a többnyelvűséget, a feliratok román, magyar és angol nyelvűek legyenek.

Tamás Sándor rámutatott, regionális érdek a reptér megépítése, hiszen szaktanulmányok igazolják, hogy a légikikötők 60 kilométeres körzetében fellendül a gazdasági és a turisztikai forgalom. A háromszéki politikusok abban bíznak, hogy sikerül a politikai befolyást érvényesíteni, hiszen amikor a szövetség kormányon volt, „átbillentették” azt a sürgősségi kormányrendeletet, amivel átadták a reptér addig állami tulajdonban levő területét a Brassó Megyei Tanácsnak. 

A Brassó megyei közgyűlés a múlt héten szavazta meg, hogy 200 millió lejes hitelt vesznek fel, ebből 155 millió lejt szánnak a reptér megépítésére. Ennek ellenére nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy más önkormányzatokkal kötnek partnerséget a beruházások finanszírozására.

Adrian Veştea megyei önkormányzati elnök azt nyilatkozta, a mandátuma végére szeretné, ha működőképes lenne a légikikötő.

Mint ismert, a repülőteret több mint tíz éve kezdték el tervezni, 2006-ban készült el a megvalósíthatósági tanulmány, és 2013-ban megépült a kifutópálya. A befektetés teljes értéke 57,5 millió euró, ebből 34 millió eurót már elköltöttek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Felújítják a késő-barokk építészet kiemelkedő alkotását Kolozsváron

Felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a Kolozs megyei önkormányzat jóváhagyta a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.

Felújítják a késő-barokk építészet kiemelkedő alkotását Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Fogyatékkal élőket kihasználó „horrorotthonokra” csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Fogyatékkal élőket kihasználó „horrorotthonokra” csaptak le Bihar megyében
2026. június 30., kedd

Újabb problémás medvét lőttek ki az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.

Újabb problémás medvét lőttek ki az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. június 30., kedd

Premontrei ügy: jogszerű és kompromisszumos megoldásban bízik a magyar kormány

Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.

Premontrei ügy: jogszerű és kompromisszumos megoldásban bízik a magyar kormány
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Románia kánikula-térképe szélsőségekkel: az egyik székelyföldi megyében van a legkevesebb légkondicionáló

A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.

Románia kánikula-térképe szélsőségekkel: az egyik székelyföldi megyében van a legkevesebb légkondicionáló
2026. június 29., hétfő

Statikai problémák miatt átszervezik az udvarhelyi oktatási hálózatot

Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.

Statikai problémák miatt átszervezik az udvarhelyi oktatási hálózatot
2026. június 29., hétfő

Érettségi: „Magyar diákoknak nincs könnyű romántétel”

Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.

Érettségi: „Magyar diákoknak nincs könnyű romántétel”
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A hír szent és örök, a forma változik: három név, ezer történet, egyetlen közös küldetés

A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.

A hír szent és örök, a forma változik: három név, ezer történet, egyetlen közös küldetés
2026. június 29., hétfő

Pénzhiány miatt hosszabbítják meg két erdélyi szénbánya működési engedélyét

A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).

Pénzhiány miatt hosszabbítják meg két erdélyi szénbánya működési engedélyét
2026. június 29., hétfő

Egyelőre velünk marad a hőség, de lesznek átmeneti lehűlések is

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

Egyelőre velünk marad a hőség, de lesznek átmeneti lehűlések is
Hirdetés
Hirdetés