
Nagy versengés folyik a német turistákért, ám a román kormánynak nincs hivatalos országreklámja Németországban
Fotó: Facebook/Ministerul Turismului
Románia a közép-kelet-európai térség egyetlen országa, amelyet most már nem népszerűsítenek katalógusaikban a nagy német utazásszervező cégek: a TUI és a Neckerman után a Dertour is letett az itteni célpontok megjelenítéséről. Sajtóhírek szerint a döntés mögött a nem megfelelő infrastruktúra, a minőségi szálláshelyek alacsony száma, illetve a magas árak állnak.
2018. február 15., 15:482018. február 15., 15:48
2018. február 15., 16:012018. február 15., 16:01
Ugyanakkor az elmúlt évek során Bulgáriát és Magyarországot sok-sok oldalon keresztül népszerűsítő katalógusokat kiadó cégek arra is panaszkodtak, hogy a romániai hatóságok nem működnek velük együtt az ország népszerűsítésében, abban, hogy Romániát jó fényben tüntessék fel a németek szemében. A bukaresti turisztikai minisztérium inkább olyan országokból próbál turistákat csábítani, mint India, Szingapúr vagy Málta, ahonnan soha nem jöttek tömegesen a látogatók.
Romániába Németországból és Izraelből érkezik a legtöbb turista, ezért is visszás, hogy a román kormány épp ebben a két országban nem népszerűsíti erőteljesen a turisztikai kínálatát – szögezte le megkeresésünkre Herman Rosner. Az Utazási Irodák Országos Szövetsége (ANAT) vezetőtanácsának tagja – aki épp hétfőn érkezett haza egy Tel-Avivban rendezett nemzetközi turisztikai vásárról – elmondta, Románia nagy standdal vett részt az eseményen, ám például a hazai turizmus egyik legnagyobb erősségét, a gyógyturizmust, egyáltalán nem jelenítették meg.
– szögezte le a szakember.
Herman Rosner kitért ugyanakkor arra is, hogy a Dertour utazásszervező valóban kiiktatta a katalógusából Romániát, ám az online felületein továbbra is kínálja az itteni csomagokat. Meglátása szerint ugyanakkor a németek kifogásai valóban helytállóak, nincs megfelelő infrastruktúra, a szállodáink pedig túl drágák. A szakember úgy véli, a magas árakat az generálja, hogy alacsony a romániai szálláshelyek kihasználtsága, emiatt a bevételkiesést áremeléssel kompenzálják a vállalkozók.
– részletezte az ANAT vezetőtanácsának tagja.
Szerinte a kormány az üdülési csekkek biztosításával járulhat hozzá a belföldi turizmus fellendítéséhez, hiszen, ha nagyobb számban érkeznek a vendégek, akkor a vállalkozók többet tudnak visszafektetni, javítani tudják a szolgáltatásaik minőségét, hozzáértőbb alkalmazottakat foglalkoztathatnak, sőt az árakat is csökkenteni tudják, ezzel pedig külföldön is növekszik a vonzerejük. „A több belföldi turista több külföldi vendéget hoz” – jegyezte meg Rosner.
Szakértők szerint Románia a gyógyfürdőkkel, mofettákkal tudna hódítani a külföldi turisták körében
Fotó: Gecse Noémi
Szerinte még rengeteg a tennivaló, hiszen tavaly Romániába összesen 2,5 millió külföldi turista érkezett, míg például Magyarországra látogatók száma meghaladta a 28 milliót.
A Turisztikai Világszövetség már tíz éve nyilvánosságra hozta előrejelzését, hogy 2020-ra Kelet- és Közép-Európa lesz az egyik legvonzóbb turisztikai célpont. „Aki felkészül rá, az kamatoztatni tudja ezt az irányzatot. Aki viszont nem, amellett elvonul ez a hullám, és nem tud nyerni belőle” – mondta Herman Rosner.
Ilyen körülmények között a román turisztikai minisztérium évi ötmillió eurót költ országimázsra, holott egyértelmű, hogy a reklám egy jó vállalkozás lelke. Eközben Magyarország, ahol még turisztikai minisztérium sincs, ennek az összegnek a többszörösét fordítja népszerűsítésre. Rosner szerint az ország élén álló döntéshozóknak és végrehajtóknak többet kellene konzultálniuk a szakértőkkel, a turizmusban érdekelt munkáltatókkal, és hatékony párbeszéd után kellene kialakítani a stratégiát az ágazat fellendítésére, kihasználva a lehetőségeket.
Nem látja vészesnek a helyzetet László Endre, az ANAT székelyföldi regionális elnöke. A Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, nem tapasztalták a német turisták elmaradását, sőt az elmúlt időszakban növekedett a számuk. Csak
Az a tény, hogy a nagy utazásszervező cégek kivették a katalógusból Romániát, még nem jelenti feltétlenül a turisták számának csökkenését, véli a szakértő. Szerinte a kisebb ügynökségek továbbra is kínálják a romániai csomagokat, ugyanakkor a bukaresti turisztikai minisztérium több nemzetközi vásáron népszerűsíti a kínálatot. Januárban már voltak Stuttgartban, az év folyamán a minisztérium még Berlinben és Frankfurtban mutatná be a hazai látnivalókat.
A bejáratott útvonalak vonzzák őket, a szász erődtemplomokat és a moldvai kolostorokat látogatják, de nagy vonzerőt jelent Brassó, és a háromszéki nemesi turizmus is kezd teret nyerni. Sokan megszállnak valamelyik háromszéki kastélyszállóban, aztán utat szerveznek nekik onnan a moldvai kolostorokhoz. Az ANAT regionális igazgatója ugyanakkor elismerte, a turisztikai minisztérium nem kezeli mindig szakszerűen az ország népszerűsítését, nem szakmai a hozzáállás. Például a minisztercserével leállt a hivatalos honlap működése.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!