Hirdetés

London: kevesebb a turista, mint tavaly

Nem tapasztalható az olimpiától elvárt gazdasági fellendülés a londoni turisztikai helyszíneken és a hotelek foglaltsága is alacsonyabb a tavalyinál – derül ki a K&H Bank londoni olimpiával kapcsolatos elemzéséből.

Hírösszefoglaló

2012. augusztus 06., 09:132012. augusztus 06., 09:13

A szakemberek azonban felhívják a figyelmet, hogy mindez 12-éig még változhat, ráadásul egy olimpia rendezése esetén a szervező ország elsősorban hosszú távon gondolkodik, így leginkább 4-8 év múlva lehet majd kiértékelni, mit és hogyan csinált London. „A szálláshelyek többsége megemelt tarifával szerette volna értékesíteni szabad férőhelyeit, ám május után egyre csökkent a foglalások száma, így számos szálloda még a 2011-es szint alá is vitte az árakat, csak hogy betöltse az üres szobákat” – magyarázta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A Financial Times brit gazdasági napilap adatai szerint öszszességében 25 százalékkal kerülnek kevesebbe a szálláshelyek, mint tavasszal, de ezzel sem sikerült sokkal megnövelni a hotelek foglaltságát, ami még így is 20 százalékkal alacsonyabb, mint 2011 ezen időszakában. Bár a londoni olimpia több embert vonzott, mint az előző nyári játékok helyszínei, a 100 ezer látogató még mindig visszaesésnek számít az átlagos londoni 300 ezer turistához képest.

A látogatók számának visszaesése valószínűleg annak köszönhető, hogy a hagyományos turisták nem az olimpia idején mennek idén Londonba, mert félnek a zsúfoltságtól, így inkább más időpontokat választanak a város nevezetességeinek megtekintéséhez. Ezt támasztja alá az is, hogy a főbb turisztikai látványosságok látogatottsága az FT adatai alapján 30-35 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly nyáron, és a kulturális intézmények – például a múzeumok és színházak – is visszaesést tapasztaltak.

Nagy-Britannia jelentős, egyes becslések szerint akár 17 milliárd dolláros olimpiai költségvetése messze felülmúlja Athén 10 milliárd dolláros befektetését, bár még mindig elmarad a kínaiak 20 milliárd dolláros büdzséje mögött, ami alapján a 2008-as pekingi sportesemény volt minden idők legdrágább olimpiája.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés