
Újra beszólt Bukarestnek az uniós pénzek lehívásának elmaradása miatt Corina Creţu
Miközben úttalan utakon kanyargunk sztrádák helyett, és a vasút már-már lassabb, mint száz évvel ezelőtt, Románia kétmilliárd eurót nem hívott le az előző költségvetési ciklusban a közlekedési infrastruktúrára rendelkezésre álló összegekből, ráadásul azt se mind beruházásra költötte, amit lehívott.
2018. október 30., 12:252018. október 30., 12:25
Mintegy kétmilliárd eurónyi európai uniós pénzalapot veszített el Románia, amit a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére lehetett volna fordítani – vont mérleget hétfőn Bukarestben Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa.
– összegezte Creţu. Hozzátette azonban, hogy létezik a pohárnak teli fele is. „Ha a pohár teli felét nézzük, akkor a 2007–2014-es időszakban rendelkezésre álló 19,5 milliárd euróból 17,5 milliárd eurót sikerült elkölteni. Ám ebből mindössze alig 14–15 milliárd euró volt gyakorlatilag terepmunka, mivel csaknem 3 milliárdot olyan régi projektekre fordítottak, amelyeket a Világbanktól, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) korábban felvett hitelekből finanszíroztak, majd ebből törlesztettek, mint például a tengerpartra vezető autópálya” – mutatott rá Crețu.
Az uniós biztos kiemelte,
ő maga pedig állandó párbeszédet akar a kormánnyal. Corina Creţu beszélt egyúttal arról is, hogy a jelenleg zajló költségvetési ciklusban – ha a mezőgazdaságra fordítható alapokat is beleszámítjuk – 31 milliárd euró áll Románia rendelkezésére. Különben a szociáldemokrata politikus szerint a romániai közberuházások 60-65 százalékát uniós alapokból finanszírozzák. Rámutatott, a következő hétéves pénzügyi ciklus tervezete szerint Románia nyolc százalékkal több pénzt hívhat le, mint jelenleg. Véleménye szerint hasznos lenne, ha még a következő európai parlamenti választások előtt sikerülne egyetértésre jutni egy többéves pénzügyi keret tekintetében, máskülönben „fennáll annak a kockázata, hogy nem tudják elkölteni a rendelkezésre álló pénzt”.
A régiós politikáért felelős biztos ugyanakkor leszögezte: „Románia nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy egyáltalán csak felmerüljön az Európai Unióból való kilépés gondolata”.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!