
Fotó: Pixabay.com
A lakosság fogyasztásának alakulását mutató kiskereskedelmi forgalom átlagosan 10,7 százalékkal nőtt 2017-ben, az online eladások eközben több mint 30 százalékkal bővültek az előző évhez mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2018. február 05., 15:532018. február 05., 15:53
A nem élelmiszerek eladása 13,2 százalékkal, az üzemanyag értékesítése 12,4 százalékkal nőtt, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése is 6,8 százalékkal bővült. Az előző hónaphoz mérten különben decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 7 százalékkal nőtt, míg 2016 decemberéhez képest a bővülés 13,4 százalék volt.
A statisztikai intézet adataiból ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy az online eladások tavaly éves szinten 30,6 százalékkal bővültek, a gyógyszertárak eladásai 0,5 százalékkal nőttek. A bútorértékesítések eközben 12,7 százalékkal, a ruházati cikkek és lábbelik eladása pedig 22 százalékkal gyarapodott.
Mint ismeretes, 2014 óta látványosan nő a kiskereskedelmi forgalom volumene: 2013-ban még csak 0,5 százalékos növekedést jegyeztek az előző évhez mérten, majd 2014-ben már 7 százalékos, 2015-ben további 8,9 százalékos növekedést mértek. 2016-ban kétszámjegyű, 13,5 százalékos bővülést mértek a belföldi fogyasztásban, amely tavaly ugyan mérséklődött, de még mindig két számjegyű.
A belföldi fogyasztás azt követően kezdett gyors ütemben növekedni, hogy a kormány több lépcsőben csökkentette az áfakulcsot, amely most 19 százalék a korábbi 24 százalék helyett, kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát valamennyi élelmiszerre, italra és a közétkeztetésre, illetve bér- és nyugdíjemeléseket hajtott végre.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!