2008. február 29., 00:002008. február 29., 00:00
A hálózat bővítésének időleges leállítását részben a szakképzett alkalmazottak hiánya indokolja, valamint az, hogy az ingatlanok és irodahelyiségek árai jelentősen növekedtek. A költségek gyarapodása ráadásul a piac lelassulásával párosul – értesült a bukaresti gazdasági napilap.
A magyarországi pénzintézet négy évvel ezelőtt lépett be a román bankpiacra. Az OTP 2004 júliusában vette meg 47,5 millió dollárnak megfelelő összegért az akkor 1 százalékos piaci részesedésű RoBankot, majd szeptemberben 10 millió eurós tőkeemelést is végrehajtott a pénzintézetben, amelynek nevét OTP Bank Romaniára változtatta. Az induláskor rendkívül ambiciózus tervekről számoltak be, miszerint a bank célja meghódítani a román piac 4/5 százalékát. Tőkeemelésre azóta többször is sor került, így 2006 júniusában az OTP 20 millió euróval emelte az OTP Bank Romania jegyzett tőkéjét, amelyet legutóbb tavaly augusztusban emelt meg ugyancsak 20 millió euróval, közel 110 millió euróra kerekítve a jegyzett tőkét. A tavalyi eredményekről szóló, februárban közzétett jelentés szerint a pénzintézet vesztesége 2,827 milliárd forint volt, ami másfél százalékkal nagyobb ugyan az előző évinél, de a jó költséggazdálkodás eredményeként kisebb a tervezettnél. Magas volt az állománynövekedés, a hitelek 61, a betétek 72,5 százalékkal bővültek. A hálózatbővítés felgyorsult, év végére 104 egységet számlált.
Hírösszefoglaló
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.