2008. augusztus 05., 00:002008. augusztus 05., 00:00
Azok az újságírók, akik megvárták a késedelemmel érkező gépet, néhány percre a levegőbe is emelkedhettek a helikopterrel, melynek bérléséért egy órára kétezer eurót kell fizetni. A gépet kibérelhetik különleges alkalmakra is, például házasságkötés, házassági évforduló vagy születésnap megünneplésére, de egy jól sikerült üzlet megkötését is megkoronázhatja egy sétarepülés. Természetesen „légitaxiként” is használhatják a gépet, Európa nagyobb városaiba is repülnek, a Nagyvárad–Bécs távolságot például két óra alatt teszi meg a légi jármű. Az üzemeltető cég három pilótát küldött képzésre.
A Fly Company honlapja szerint egyébként a cég nemcsak személyszállítást, hanem helikopteres permetezést is vállal, és szükség esetén a légi tűzoltásból is ki tudják venni a részüket. Bihar mellett például Szatmár és Maros megyében is igénybe vették már szolgáltatásaikat.
Amennyiben Bihar megyében nem lesz elegendő ügyfél, úgy Kolozs megye felé szándékoznak terjeszkedni az üzemeltetők. Kolozs megyében ugyanis dinamikusabb a gazdasági fejlődés az utóbbi időben, mint Bihar megyében, nyilatkozta Nicolae Dogaru cégvezető.
A Bell 222-es modelljét a híres Bell amerikai helikopterépítő vállalat gyártotta. Az 1974-ben tervezett 222-es modell első darabja 1976-ban repült először, és ez az első amerikai ikermotoros könnyű civilhelikopter. E modell folyamatosan javított verzióit 1995-ig gyártották, amikor piacra dobták a sokkal erősebb Bell 430-ast.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.