Lefullad az autógyár-privatizáció?

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Felfüggesztette a kormány a Daewoo-gyár eladására vonatkozó törvény vitáját. Megerősítette az Állami Vagyonértékesítő Hatóság (AVAS) a kormány szerdai ülésén meghozott döntést, amelynek értelmében jóváhagyták az Automobile Craiova autógyár privatizációjával kapcsolatos, különleges intézkedéseket tartalmazó törvénycsomag vitájának felfüggesztését célzó indítványt.

2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00

Az AVAS vezetője, Teodor Atanasiu közölte, a Tăriceanu-kabinet utasította Mihai Voicut, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztert, hogy szólítsa fel a honatyákat a törvénytervezet vitájának felfüggesztésére, mindaddig míg az Európai Bizottság (EB) döntése nem érkezik meg. Az AVAS elnöke egyben azt is elmondta, hogy a román hatóságok jelentést állítanak össze az autógyár privatizációjáról, amelyet eljuttatnak az EB-nek. A jelentést a gazdasági és pénzügyi, a környezetvédelmi tárcák és a versenytanács közösen állítják össze. „A privatizációs szerződést egyébként már az aláírás után elküldték a testületnek” – tette hozzá Atanasiu. Mihai Voicu ugyanakkor úgy nyilatkozott: a törvénycsomag vitája a vizsgálat lezárása után azonnal folytatódik. A tervezetet egyébként a szenátus jogi és pénzügyi bizottságai már jóváhagyták, jelenleg a privatizációért felelős testületen a sor.

Mint ismeretes, az EB múlt héten vizsgálatot rendelt el a privatizációs szerződéssel kapcsolatban, pontosabban a román állam által a vásárló amerikai Ford cégcsoportnak nyújtott esetleges állami támogatásokat illetően. A testület egyben felszólította Romániát, hogy a vizsgálat lezárásáig függesszen fel minden illegális támogatást. A román hatóságok több feltételt is szabtak a gyár eladásánál, mint például, hogy az üzem elérje az évi 200 ezer darabos gyártási teljesítményt az eladást követő negyedik évben, a jelenlegi tevékenységek fenntartását még négy évig és az alkalmazottak megőrzését.

A Európai Unió „kormányának” tagjai azt vizsgálják, hogy ezek a feltételek mennyiben járultak hozzá az eladási ár csökkenéséhez, ahhoz viszonyítva, ha a privatizáció feltételek nélküli lett volna. Amennyiben bebizonyosodik, hogy ez hozzájárult az alacsonyabb árszabáshoz, akkor ez a privatizációhoz nyújtott állami támogatásnak minősül. Az EB szerint előfordulhat az is, hogy a román hatóságok a tárgyalások során módosították a privatizáció feltételeit, amely szintén egyfajta támogatásnak vehető.

Neelie Kroes szabad versenyért felelős európai biztos szerint a testület támogatja a privatizáció megvalósulását Romániában, viszont meg kell bizonyosodniuk, hogy a tranzakció tisztán és átláthatóan zajlott, illegális állami segélyek igénybevétele nélkül.

Kroes abbeli aggodalmának adott hangot, hogy ebben az esetben a román hatóságok figyelmen kívül hagyták az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium