Hirdetés

Lefújták a fuvarozók tüntetését – törvénymódosítást ígér a kormány, szabályozást vár az Uber

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Ugyan az előzetes bejelentések értelmében több mint 30 ezer fuvarozó vonult volna szerdán Bukarest és az ország nagyobb városainak utcáira, a hivatásos közúti szállítók szövetsége (COTAR) alig néhány órával a kezdési időpont előtt lefújta a tiltakozó akciót.

Bálint Eszter

2017. december 13., 16:522017. december 13., 16:52

2017. december 13., 16:542017. december 13., 16:54

Mint Vasile Ștefănescu, a COATR elnöke a Realitatea Tv-nek nyilatkozva elmondta, a Felix Stroe közlekedésügyi miniszterrel folytatott egyeztetés nyomán jutottak erre a következtetésre,

ígéretet kaptak ugyanis, hogy legtöbb két héten belül a kormány sürgősségi rendelettel módosítja a személyszállítókra vonatkozó törvényi előírásokat, kizárva ezzel a piacról a „taxis hiénákat”, és megfékezve az illegálisan fuvarozó cégeket.

Hirdetés

Mint ismeretes, a tüntetéseket beharangozó sajtóközleményben a COTAR az ellen emelte fel a hangját, hogy az olyan fuvarmegosztó (ride-sharing) cégek, mint az Uber, a Taxify vagy a Black Cab, engedély és a vonatkozó törvények betartása nélkül foglalkozhatnak személyszállítással.

korábban írtuk

Több tízezer fuvarozót várnak országszerte a szerdai tüntetésre
Több tízezer fuvarozót várnak országszerte a szerdai tüntetésre

Mintegy 35 ezer fuvarozó vesz részt az ország több városában szerdára meghirdetett nagyszabású tiltakozó megmozduláson, amellyel a közúti személyszállítók a „hiénajelenségre” és az ágazatban eluralkodott adócsalásra próbálják ráirányítani a figyelmet.

Az Uber illetékesei eközben változatlanul úgy gondolják, hogy az általuk nyújtott szolgáltatás nem szeg meg egyetlen törvényt sem, igaz nem is tart be egyet sem, mivel nem létezik rájuk vonatkozó szabályozás. Erről Alexandra Corolea, az Uber balkáni térségért felelős szóvivője beszélt szerdán egy konferencián, aki egyúttal a más országokban alkalmazott modellt ajánlotta a bukaresti hatóságok figyelmébe.

„Új szolgáltatásokról beszélünk.

Idézet
Romániában három éve jelent meg az Uber, s nincs tíz éve, hogy megalapították, a vonatkozó törvények pedig több évtizeddel ezelőtt jelentek meg, nem tartják a lépést a technológia fejlődésével”

– mutatott rá a szóvivő. Leszögezte ugyanakkor, hogy a cég, amelyet képvisel, szabályozás- és párbeszédpárti. Hangsúlyozta, ahelyett, hogy Uber betiltásáról beszélnének, meg kellene nézni a más országokban alkalmazott modellt.

„Mi minden megoldásra nyitottak vagyunk, ami lehetővé teszi a szolgáltatás fejlődését egy meghatározott és törvényes kereten belül. Nagyon sok ország kezeli eltérően a szolgáltatást a taxik által nyújtottól. Olyan országokról beszélünk, ahol a szolgáltatás úgy működik, mintha autót bérelnél sofőrrel együtt. Ez nálunk is létezik, azonban nem világos a jogszabályi keret, és nem adnak ki ilyen engedélyeket.

Idézet
Más államokban, mint Észtország vagy Finnország, a törvény egy új fuvarozási kategóriát határoz meg, miközben az egyik legnyitottabb modell a litván”

– magyarázta Corolea, megjegyezve, az Uber bízik abban, hogy 2018-ban Romániában is megtalálják a megoldást a szabályozásra.

Ebben meghatározó lehet az európai bíróság december 20-án várható ítélete is arról, hogy az Uber egy szállítási szolgáltatás vagy egy technológia. A döntés azonban nem lesz kötelező érvényű, a tagállamoknak továbbra is jogában áll majd úgy szabályozni az Uber-típusú szolgáltatásokat, ahogy akarja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés