Hirdetés

Leállt a termelés a kohókban

Az Arcelor Mittal acélipari konszern egy vagy két hónapra leállítja termelését a vajdahunyadi acélművében – jelentette be tegnap a vállalat vezérigazgatója. Remus Păţan kifejtette, hogy a gazdasági válság miatt csökken az acél iránti kereslet, emiatt kényszerülnek leállásra.

Bálint Eszter

2008. november 12., 14:572008. november 12., 14:57

Elbocsátásokat ugyanakkor legalábbis az év végéig nem terveznek. Az időleges termelésleállítás 1200 dolgozót érint, őket kényszerszabadságra küldik majd váltásban. „A termelés a napokban leáll. Tudomásom szerint ez az acélmű legutóbb a múlt század harmincas éveinek elején dúló gazdasági világválság idején, tehát még születésem előtt kényszerült leállítani a munkát. A termelés szünetelése nem jelenti az üzem bezárását, azonban jelenleg még olyan minimális megrendelésünk sincs, amiért érdemes lenne dolgozni. Most már biztos, hogy novemberre leállítjuk a gyártást. Előfordulhat, hogy decemberben újrakezdjük, amennyiben lesz valamennyi megrendelésünk” – nyilatkozta tegnap a bejelentést követően a Mediafax hírügynökségnek Remus Păţan, a vajdahunyadi Arcelor Mittal Rt. vezérigazgatója. Mint hangsúlyozta, jelen pillanatban a vaskohászati ipar piaca folyamatosan csökken, ahhoz pedig, hogy helyre lehessen állítani a kereslet és kínálat közötti egyensúlyt, illetve a vajdahunyadi üzem pénzügyi erőforrását konzerválni lehessen, le kell állítani a termelést.

Egyelőre szabadság, majd kényszerszabadság?

Remus Păţan vezérigazgató nyilatkozatában fontosnak tartotta leszögezni, hogy az év végéig nem lesznek elbocsátások. A kényszerszabadságok kapcsán elmondta, egyelőre azoknak, akiknek jár, kiadják az idei szabadságukat. Akik már valamennyi szabadnapjukat elhasználták, azoknak találnak majd valamilyen foglalatosságot. „Számításba vettük azt a lehetőséget is, hogy 75 százalékos bérrel járó kényszerszabadságra küldjük a dolgozók egy részét, az erre vonatkozó döntést azonban még függőben hagytuk, ugyanis még nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő” – fejtette ki az igazgató. Arra azonban máris ígéretet tett, hogy legkésőbb januárban ismét beüzemelik a kohókat.

Petru Vaidoş, a kohászok érdekvédelmét ellátó szakszervezet vezetője úgy nyilatkozott, jelenleg a szabadságolások ütemtervén dolgoznak, és arról is tárgyalnak, hogy decemberben küldenek-e, s ha igen, milyen körülmények között alkalmazottakat kényszerszabadságra. Hozzátette: a prefektúrán összeült a társadalmi párbeszédet célzó bizottság, s már elvi megállapodás született olyan döntések meghozataláról, amelyek a műszaki kapacitás és a humán erőforrás megőrzését biztosítják mindaddig, amíg újra nem indulhat a termelés.

Várják az új kollektív szerződést

Az október 4-én lejárt és azóta meg nem hosszabbított kollektív munkaszerződés kapcsán Remus Păţan igazgató leszögezte, az addigi béreket ezentúl is kifizetik, míg nem dolgozzák ki az új dokumentumot. Dan Aurel Pricăjan Hunyad megyei prefektus a megbeszélést követően kifejtette, az Arcelor Mittal Rt. gazdasági és társadalmi helyzetének helyreállítása igen fontos a megye gazdasági élete szempontjából, és arra vár, hogy a szakszervezet és a vállalat vezetősége együttműködve dolgozza ki az új kollektív munkaszerződést.

Megszorítások világszerte

Az Arcelor Mittal különben október közepén Galacon, a legnagyobb romániai kohójában leállította két nagyolvasztóját, és a hengerműben is 65 százalékra csökkentette a gyártást. A Wall Street Journal közlése szerint az Arcelor Mittal – amely egyébként a világ legnagyobb acélipari társasága – 2009 elejéig világszinten 30 százalékkal kívánja csökkenteni termelését. Ez a számarány egyébként kétszer nagyobb, mint az októberben közölt becslés. A szakemberek szerint mindezt a mélyülő pénzügyi válság tette elkerülhetetlenné.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés