Hirdetés

Leállt a POSDRU-kifizetés

Megérkezett az Európai Bizottság levele a román külügyminisztériumba, amelyben hivatalosan közlik: felfüggesztik a Humánerőforrás-fejlesztési Ágazati Operatív Program (POSDRU) romániai kifizetéseit. Dan Suciu kormányszóvivő tegnap közölte, február 29. és március 2. között Romániába látogat az Európai Bizottság delegációja, hogy kielemezze a helyzetet, és kiderítse, miért nem sikerült betartani az uniós ajánlásokat.

Balogh Levente

2012. február 22., 09:312012. február 22., 09:31

A vizsgálat eredményét megküldik Brüsszelnek, a kormány pedig abban reménykedik, hogy március végéig sikerül rendezni a helyzetet. A szóvivő egyben leszögezte, a költségvetésben van elegendő pénz arra, hogy az uniós pénzcsap megnyitásáig finanszírozzák a projekteket.

Egyben azon véleményének adott hangot, miszerint a brüsszeli szankció semmilyen hatással nem lesz az ország gazdaságára. Mint arról beszámoltunk, az EB munkaerő-elhelyezési és szociális főosztálya pénteken jelentette be, hogy az elkövetkező napokban felfüggeszti a POSDRU romániai kifizetéseit. Indoklásként azt hozta fel, hogy az ellenőrzéssel megbízott román szakhatóság 2011-es jelentésében jelentős hiányosságokra hívta fel a figyelmet a program menedzsmentjében. Az ok a pályázatok elbírálási folyamatának átláthatatlansága és a túlzott bürokrácia, a zárolás mintegy 3,7 milliárd eurót érint. Ilyen esetekben az uniós jogszabályok lehetővé teszik, hogy az EB legtöbb hat hónapra felfüggessze a kifizetéseket. Az EB illetékes főosztálya rámutat: a kifizetési moratóriumot akkor oldják fel, amikor az auditot végző hatóság megállapítja, hogy a rendellenességek megszűntek.

A munkaügyi minisztérium sajátos eszközökkel próbálja orvosolni a problémát. A tárca intézkedése értelmében a POSDRU-program kedvezményezettjeinek saját felelősségükre kell nyilatkozniuk arról, hogy nem vesztegettek meg egyetlen közalkalmazottat sem a pályázati eljárás során. Egyúttal egységes nyilvántartási rendszert hoznak létre a pályázatok nyilvántartása céljából, amelynek révén reményeik szerint lehetővé válik, hogy 45 napon belül elbírálják az igényléseket.

Emellet március elsejétől az illetékes hivatalokban minden csütörtökön délben fogadóórát rendeznek az érdeklődők számára, emellett információs irodákat is létrehoznak. Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter nem zárta ki, hogy az országot érhetik még a jelenlegihez hasonló kellemetlen meglepetések az uniós finanszírozások terén. Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) nevében egyébként Viorel Ştefan PSD-s honatya közölte: a szövetség jövő héten egyszerű indítványt nyújt be az európai uniós források lehívása kapcsán tapasztalt hiányosságok miatt, amelynek vitáján az összes ellenzéki honatya részt vesz majd.

 

Befagyhatnak a magyar kohéziós források
Az Európai Bizottság leállíthatja a kohéziós alapok folyósítását Magyarország számára, mivel a brüsszeli illetékesek szerint kétséges, hogy Budapest képes 3 százalék alá szorítani az államháztartási hiányt. A példa nélküli intézkedéssel kapcsolatos fenyegetésről Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár tegnap úgy vélte: ha az EB felfüggeszti a kohéziós alapokból való támogatást, azzal példát akar statuálni, jelezve, hogy azok az országok, amelyek nem szorítják le a hiányt 3 százalék alá, úgy járhatnak, mint Magyarország. A történet 2004-ig, Magyarország uniós csatlakozásáig nyúlik vissza, mivel az ország már akkor sem tudta betartani azt az uniós követelményt, hogy államháztartási hiányát a GDP 3 százaléka alá szorítsa, ezért túlzottdeficit-eljárás folyik az országgal szemben – emlékeztetett Varga Mihály.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés