A jelenleginél lényegesen nagyobb szabadságot kapnának az európai uniós tagállamok az általános forgalmi adó (áfa/TVA) mértékének megállapításában – a hétvégén kiszivárgott információk értelmében a vonatkozó tervezetet az Európai Bizottság már a héten beterjeszti.
2016. március 15., 15:052016. március 15., 15:05
A javaslat szerint az EU tagországainak a mostaninál sokkal nagyobb beleszólásuk lenne abba, hogy milyen termékek esetében alkalmazhatnak kedvezményes áfakulcsot és mekkorát, aminek nagyon jó fogadtatása lesz más tagállamok mellett Nagy-Britanniában, ahol így megtarthatnák az egyes termékek esetében alkalmazott áfamentességet. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy az áfaszabályok „korszerűsítésre szorulnak”.
Az Európai Unióban az áfarendszerre vonatkozó szabályok egységesítése utáni fő szabály szerint három kulcs megengedett. Egy normál kulcs lehet (ez alapján adózik a termékek és szolgáltatások nagyobbik része), amelynek legalább 15 százalékosnak kell lennie. Emellett két kedvezményes kulcsot tarthatnak fenn a tagállamok, ám ezeknek minimum 5 százalékosnak kell lenniük. Ez alól azonban vannak kivételek: Írország és Nagy-Britannia például kizárólag azzal a feltétellel volt hajlandó elfogadni az egységes szabályozást, ha bizonyos termékeknél eltérhetnek az előírásoktól.
Az EU-n belüli kereskedelem során gyakori áfacsalások viszszaszorítása érdekében a bizottság várhatóan arra is javaslatot fog tenni, hogy az uniós társállamokba eladott termékek esetében a célország nevében még abban a tagállamban beszedjék az adót, ahol a termék készült. A brüsszeli bizottság előzetes számításai szerint ezen intézkedés nyomán akár 80 százalékkal is mérsékelni lehetne a csalások okozta évi mintegy 50 milliárd eurós bevételkiesést. A sajtóban megjelent becslések szerint az uniós tagállamok évente közel ezer milliárd euró bevételhez jutnak az általános forgalmi adó révén, ami az EU bruttó hazai termékének (GDP) 7 százalékát teszi ki.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!