Hirdetés

Lázadnak a szakszervezetek

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Máris általános sztrájkkal fenyegetőznek a szakszervezetek azt követően, hogy tegnap Emil Boc miniszterelnök bejelentette, a kormány felelősségvállalással, azaz parlamenti vita nélkül szándékszik átvinni a két házon a munkatörvénykönyv módosításait.

Bálint Eszter

2011. február 22., 10:452011. február 22., 10:45

A kormányfő elmondta, délelőtti ülésükön a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy felelősséget vállalnak a jogszabálycsomagért, de ezt megelőzően még konzultálnak többek között a parlamenti frakciókkal is, a honatyák módosító javaslatait pedig még belefoglalják a törvénykönyvbe. Emil Boc arra is kitért, hogy folytatódik ezzel párhuzamosan a párbeszéd a társadalmi partnerekkel, azaz a munkáltatói szövetségek, illetve a szakszervezetek képviselőivel is, és csak a konzultációk lezárása után hoznak végső döntést a felelősségvállalásról.

A szakszervezetek azonban már tegnap délután bejelentették, ha a kormány megkerüli a parlamenti vitát, akkor határozatlan időre általános sztrájkba kezdenek, attól a pillanattól kezdve, hogy Traian Băsescu államfő megkapja aláírásra a munkatörvénykönyv szövegét. A tegnap elfogadott tiltakozási ütemterv értelmében már február 28-án elkezdődnek a vidéki tiltakozó akciók, Bukarestben pedig aznap készülnek utcára vonulni, amikor a képviselőház napirendre tűzi a munkatörvénykönyv vitáját. Ugyanakkor március 15-éig aláírásokat gyűjtenek az általános sztrájk kirobbantása érdekében. A vidéki akciókon a prefektúrák, illetve a kormánypártok székháza előtt kívánnak tüntetést szervezni, ezt megelőzően pedig február 26-án Nagyváradon, az RMDSZ kongresszusának helyszínén is tiltakozó akciót szerveznek.

Az RMDSZ egyébként egyetért azzal, hogy a kormány felelősségvállalással vigye át a parlamenten a munkatörvénykönyvet – nyilatkozta tegnap Fekete-Szabó András, a szövetség szenátusi frakcióvezetője. Mint részletezte, a délelőtti ülésen abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat a parlamenti frakciókkal, s csak azt követően döntenek végérvényesen a felelősségvállalásról. „Ha a természetes útvonalat követjük, és a parlament mindkét háza megvitatja a jogszabálytervezetet, akkor az eddig tapasztaltak szerint szeptember–október előtt nem lenne kész a munkatörvénykönyv. Egyes kérdésekben tartanunk kell az Európai Bizottságnak tett vállalásokat, s nem szabad kicsúsznunk a határidőkből” – fogalmazott az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Eközben a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták elnöke, Victor Ponta sem nyilatkozott egyértelműen egy esetleges bizalmatlansági indítvány benyújtásával kapcsolatban. Mint mondta, a módosítások kapcsán előbb tárgyalni kívánnak a szakszervezetek, valamint a munkáltatói szövetségek képviselőivel. Ponta ugyanakkor azzal vádolta meg Emil Boc miniszterelnököt, hogy ő sem tudja, milyen módosításokat eszközöltek a munkatörvénykönyvben.

A nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójával való egyeztetést követően azonban Boc mintegy válaszképpen több részletet is közölt a készülő munkatörvénykönyvből. Mint mondta, egyik lényeges változtatás az lesz, hogy az új jogszabály érvénybelépését követően már nem 15, hanem 25 százalékos juttatás járna az éjszakai munkáért. Ugyanakkor elmondása szerint a munkavállalási szerződésben ezentúl szerepelne az is, hogy milyen minősítési kritériumokat alkalmaz a munkáltató, mint ahogy azt is rögzítenék, hogy mit kell tenni az előrelépésért. Hozzátette: az elbocsátás ezentúl nem szociális kérdés lenne, hanem az alkalmazott egyéni teljesítménye lenne az elsődlegesen megvizsgált kritérium. Ugyanakkor a miniszterelnök arról is beszélt, hogy az új munkatörvénykönyv a jelenlegi 30 napos helyett akár 90 napos próbaidőt is lehetővé tenne, ami szerinte azért jobb, mivel így jobban meg lehet nézni, hogy ki mire képes, miben jó, hogyan teljesít. Emellett arra is kitért, hogy a módosítások révén a meghatározott időre megkötött munkaszerződés időtartama is 24 hónapról 36 hónapra bővülne.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés