
Fotó: Gozner Gertrud
Hatvan évre van szüksége egy átlagos jövedelemmel rendelkező román állampolgárnak, hogy kifizesse az általa megvásárolt ingatlan utolsó részletét is – derül ki egy, a The Money Channel gazdasági tévécsatorna által bemutatott összehasonlító elemzésből. A dokumentumból kiderül, a régió többi országában ez az arány átlagban húsz év. Az ok: Románia Európában az utolsók között kullog a bér/négyzetméter alapú összehasonlításban. Ahhoz, hogy valaki egyszerű, kétszobás lakást vásároljon, ha átlagos bérrel rendelkezik, mintegy 50–60 évig kellene spórolnia, hogy teljes öszszegben kifizethesse a vételárat. Ezzel Románia Bulgária és Ukrajna mellett sereghajtó Európában – állapította meg Speranţa Munteanu, a PriceWaterhouse Coopers Románia ingatlanrészlegének igazgatója. Shimon Galon, a GTC ingatlancég ügyvezető igazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet: a statisztika csalóka, abban ugyanis nem feltétlenül a reális jövedelmet vették figyelembe. Az ok: a munkavállalók többsége fizetésének egy részét mindhárom országban feketén keresi meg. A tény ugyanakkor az, hogy a polgárok 70 százaléka szeretne új lakásba költözni, azonban a néhány száz eurós bérek és a 70–100 ezer eurós lakásárak mellett erre nincs lehetősége. A REAS ingatlantanácsadó cég felmérésből kiderül: az átlag román állampolgárnak 55 évig kellene dolgoznia, hogy kifizethessen egy közel 100 ezer eurós, 60 négyzetméteres lakást. A kelet-európai országok közül ennél csupán Ukrajna van rosszabb helyzetben: ott egy munkavállaló 75 évi béréből tudna csak kifizetni egy hasonló alapterületű ingatlant. A legkedvezőbb helyzetben a horvátok vannak: Zágrábban 18 évnyi keresetből megvásárolható egy lakás. A második helyen Budapest áll, itt is elég 19 évi kereset az áhított ingatlan megvásárlásához. A rangsorban a harmadik helyet Ljubljana foglalja el.
B. L.
Drágulnak az új lakások
A pénzügyi válság nyomán növekszik az új lakások ára, a telkeké viszont csökken – ezt a következtetést vonták le a konferencia résztvevői, melyet a krízisnek az ingatlanszektorra gyakorolt hatása témájában szerveztek meg Bukarestben. A szeminárium résztvevői szerint az ingatlanpiac még kedvező körülmények között is csupán jövő őszre tér magához. A legkedvezőtlenebb helyzetbe azok kerülnek, akik ingatlant kívánnak vásárolni, hiszen a növekvő árak mellett nagyobb részletekkel kell számolniuk.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.