2009. május 19., 09:272009. május 19., 09:27
A legroszszabb esetben is lehetővé teszi annyi gáz beszerzését, amennyi minimálisan szükséges a Nabucco 2014-es indításához” – jelentette ki a Botas egy nevének elhallgatását kérő illetékese a Reutersnek.
Ezt megelőzően közölték, hogy a MOL és az OMV olaj- és gázipari vállalat 10-10 százalék erejéig betársul egyesült arab emírségekbeli cégek észak-iraki, kurdisztáni gázkitermelő vállalkozásába azzal a távlati céllal, hogy az ott termelt földgáz egy részéből akár teljes egészében megtöltik a tervezett Nabucco gázvezetéket, legalábbis az első időszakban.
A Botas az EU által felkarolt Nabucco tervezésére, építésére és üzemeltetésére 2002-ben alakult együttműködés, majd 2005 óta vegyesvállalat egyik részvényese, együtt az OMV-vel, a MOL-lal, a román Transgazzal, a bolgár Bulgargazzal és a német RWE energiavállalattal.
„Törökország mindig is földgázelosztó központtá akarta tenni Ankarát, és ez (az észak-iraki, kurdisztáni) vállalkozás, amelynek célja gázt juttatni Irakból Törökországon át Európába, támogatja ezt az elképzelést. Törökország mindazonáltal továbbra is számít az azerbajdzsáni, az iraki, az iráni gáz és más arab országok földgázának továbbítására Európába” – nyilatkozta a Botas illetékese.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.