
Fotó: Pál Árpád
Több mint száz anyaországi és határon túli fiatal borász, illetve iparági szereplő részvételével kétnapos szakmai rendezvény kezdődött vasárnap Herceghalmon a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete szakmai összefogásával.
2018. november 04., 17:262018. november 04., 17:26
A Pannon Vinersitas Szabadegyetem elnevezésű szőlész-borász rendezvény fókuszában az eredetvédelem és a nemzetközi trendekhez igazított online- és tartalommarketing áll - tájékoztatták a rendezők az MTI-t.
Csík László, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője a közlemény szerint kiemelte, hogy a rendezvény elősegíti egy közös, versenyképes regionális árualap feltérképezését, emellett
A résztvevők a két nap során innovatív ismeretanyaghoz jutnak, amelyek a korábbi generációk gyakorlati tapasztalataival kiegészülve megalapozhatják a fiatal borászok fejlődését, jövőbeni sikereit – mutatott rá. Hozzátette: ez gördülékenyebbé és sikeresebbé teheti a magyar borágazat folyamatban lévő generációváltását.
A rendezvény második napján a fiatal borászok workshopok keretében egy-egy borrégió egyedi arculatának, illetve marketing és értékesítési stratégiájának kialakításával felmérhetik, hogy milyen eszközöket tudnának hatékonyan alkalmazni a saját vállalkozásuk fejlesztésében. A fórum lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatal borászok bemutatkozzanak az iparági szereplők, magyar borszakírók, szakértők, étteremtulajdonosok, borkereskedők előtt.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!