Hirdetés

Közművesítést akarnak

Elkészítteti a nagyváradi önkormányzat az Eurobusiness ipari park közművesítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányokat.

2009. február 17., 09:232009. február 17., 09:23

„Több befektető is érdeklődött már, ám igénylik a terület minimális közművesítését, például víznek és járható útnak kell lennie az ipari parkban” – jelentette ki Ilie Bolojan polgármester tegnap a helyi önkormányzat rendkívüli ülésén. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése után a Regionális Fejlesztési Alap keretében, az üzleti infrastruktúra-fejlesztési alkategóriában pályáznak majd vissza nem térítendő támogatásért a tulajdonképpeni közművesítésre – tájékoztatott Marcel Boloş, a fejlesztési igazgatóság vezetője.

Hozzátette: a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére százezer eurót tudnak elkülöníteni egy, a Nagyvárad–Debrecen ipari park létrehozásáról szóló, már megnyert PHARE-CBC támogatásból. Mivel az üzleti infrastruktúra fejlesztéséhez 50 százalékos támogatásért pályázhatnak, a tulajdonképpeni közművesítés költségeinek felét a helyi költségvetésből kell majd fedezni. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése után derül ki, mekkora összegre van szükség, az 50 százalékos önrészt a polgármester szerint Nagyvárad március végére elkészülő költségvetéséből fedezik majd.

A Nagyváradtól a határ felé vezető Borsi út mentén fekvő 121,29 hektáros területre két helyen lehet lehajtani, belső úthálózata jelenleg nincs. A tervek szerint a városi ivóvíz- és a csatornahálózatot hosszabbítják meg a létesítményig. Egy földgázvezeték húzódik a terület szélén, a távfűtést és a termálvizet szintén be kell vezetni az ipari parkba, és építeni kell egy hőközpontot és egy transzformátorállomást is. A tervek között szerepel a villamos útvonalának továbbvezetése is, 1,1 kilométer hosszan kell majd lefektetni a síneket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
2026. április 29., szerda

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák

A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés