
2020-ban többnyire belföldön utazott a romániai lakosság
Fotó: Haáz Vince
Alaposan átírta a trendeket a 2020-as év, ez alól az idegenforgalom sem volt kivétel. A eSky online utazási iroda által készített, a 2020-as foglalási trendeket górcső alá vevő elemzés is azt igazolja, hogy gyökeresen megváltoztak az utazási szokásaink. A romániaiak legkedveltebb úti céljai között ezúttal Románia végzett az első helyen.
2021. január 18., 12:452021. január 18., 12:45
2021. január 18., 15:482021. január 18., 15:48
A 2020-as és a 2019-es időszakot összehasonlítva a külföldi foglalások 33 százalékkal csökkentek, ami különben jóval alacsonyabb érték, mint azt az ágazat képviselői előre vetítették.
Az online utazási iroda adatai szerint a romániaiak egyik legkedveltebb úti célja között Románia az első helyen végzett a foglalások 55 százalékával, amiből látszik, hogy
A 2. helyen Nagy-Britannia található 15 százalékkal, a harmadik Németország (8 százalék), majd Olaszország (6 százalék), Spanyolország és Franciaország (4–4 százalék) következik.

Alaposan megsínylette a koronavírus-járványt az erdélyi idegenforgalom, amely a felére csökkent a 2020-as nyári idényben, a különböző régiókban eltérően alakult a turistaforgalom – derül ki az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat által szerdán a Krónikához eljuttatott adatsorokból.
majd Jászvásár következik 7 százalékkal. Népszerű volt még Kolozsvár, Temesvár, Bákó, Párizs és Brüsszel” – nyilatkozták a társaság képviselői.
A 2020-es rendkívüli év különben drasztikusan befolyásolta a belföldi utazásokat is: 2019-hez képest 2020-ban a belföldi járatokon lefoglalt utazások száma 57 százalékkal csökkent
Az utazási iroda képviselői ugyanakkor elemzésükben arra is ráirányították a figyelmet, hogy
ami azt feltételezte, hogy két-három ország felállított egy biztonságos turisztikai zónát egymás közt, ahová az adott országok lakói elutazhatnak. Ezt a tendenciát az eSky adatai megerősítik abban, hogy az interkontinentális utazások csökkenése nagyobb volt, mint a kontinens országaiba irányuló utazások csökkenése. 2020-ban az interkontinentális utazások 76 százalékkal, a kontinentális utazások pedig 52 százalékkal csökkentek.

Bár bizonytalanság lengi körül a külföldi utazásokat, sokan kelnek útra az év utolsó napjaiban: a zanzibári repülőjáratra elkeltek a helyek, a Maldív-szigetekre pótjáratot kellett indítani. A téli sportok szerelmesei is útra kelnének.
Az eSky Románia egyik legnagyobb online utazási irodája. 2009 óta aktív a hazai piacon, és része az eSky csoportnak, amelynek központja Lengyelországban található.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!