Hirdetés

Környezetbe illeszkedő közvilágítás

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A brassói Tanácstér, a segesvári középkori vár, Marosvásárhely, Arad, Nagybánya központja, Szatmárnémeti sétálóutcája, a barcarozsnyói parasztvár – csak néhány azokból a létesítményekből, amelyet az EnergoBit Schréder Lighting kolozsvári vállalat világított meg. A kültéri világítás tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cég csütörtökön ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

2008. október 10., 00:002008. október 10., 00:00

Megváltozott a mentalitás

Az ünnepi sajtótájékoztatón Marilena Măieran vezérigazgató kifejtette, az elmúlt évek során nagyban megváltozott a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek hozzáállása a kültéri megvilágítás kérdésével kapcsolatban. „Rájöttek, hogy a közterületek a települések névjegyei, és hogy a világítás is tulajdonképpen bútorzatnak számíthat. Olyan világítótestek iránt kezdtek el érdeklődni, amelyek éjjel ellátják tulajdonképpeni funkciójukat, a világítást, de a környezetbe is beilleszkednek” – ecsetelte. Ilyen körülmények között pedig üzleti forgalmuk évről évre bővült, a tavalyi év végére elérve a 92 millió eurót. Az EnergoBit Schréder romániai piaci részesedése jelenleg 15–20 százalékos, ám olyan neves piaci szereplőkkel kellett felvenniük a versenyt az évek során, mint a Luxten, amelynek sokáig monopóliuma volt, vagy a Philips.

A kültéri világítás piaca azonban még korántsem telített, további bővülésre lehet számítani. Mint Péter Pál, az EnergoBit-csoport alelnöke elmondta, Romániában jelenleg minden 30 lakosra jut egy utcai lámpa. Eközben az európai uniós átlag 12 világítótest, az ideális pedig 10 körülire tehető.

Büszkeségük a CFR-stadion

A vállalat egyik kiemelt megvalósítása a kolozsvári CFR labdarúgócsapat fellegvári stadionjában felszerelt éjszakai világítás. Mint elhangzott, az EnergoBit Schréder munkatársai tervezték meg, és a kivitelezés is az ő nevükhöz fűződik. „Ez jelenleg Románia legjobban megvilágított stadionja. Az UEFA négycsillagosra minősítette a stadiont, tehát ezzel együtt a világítást is. Ennél jobb már csak az ötcsillagos beruházás, amiből azonban kevés van, ott játsszák a Bajnokok Ligája-döntőket” – fejtette ki Péter Pál.

Az EnergoBit Schréder Lighting azonban a nagy kaliberű megvalósításai mellett az egyszerű utcai világítást sem hanyagolja. Több romániai városban is nevükhöz fűződik a köztéri világítás korszerűsítése. Kolozsváron, Temesváron, Désen, Besztercén, Csíkszeredában, Maroshévízen, Aradon, Szovátán, Szatmárnémetiben egyaránt szereltek fel utcai lámpákat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés