2012. június 18., 15:022012. június 18., 15:02
A miniszter egy sajtóértekezleten, újságírói kérdésre válaszolva közölte: május közepén elhalasztották annak a tárcaközi szakértői bizottságnak az összehívását, amely a beruházás környezetvédelmi hatástanulmányát vizsgálja.
„A témával foglalkozó nem kormányzati szervezetekkel konzultálunk a verespataki bányaprojektről. Nyílt párbeszédet szeretnénk folytatni, hogy megismerhessük a civilek álláspontját. Amint azt a kormányprogramban is leírtuk: a verespataki projektet újra megvizsgálja a kormány” - mondta Plumb.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a tárcavezető kijelentése összecseng Victor Ponta miniszterelnökével, aki június 8-án a Bloombergnek azt mondta, hogy kormánya csak az őszi parlamenti választások után kíván dönteni a verespataki bányaprojekt ügyében.
A román kormányfő Verespatak kapcsán Daniel Chițoiu román gazdasági minisztert is felülbírálta, aki az erdélyi településen tett látogatásán, június elsején azt mondta, hogy az idén elkezdődhet a kitermelés. Ponta azonban néhány nappal később egy környezetvédelmi gálán úgy fogalmazott: a miniszter bizonyára kifelejtette a „nem” szócskát a mondatból, a román kormánynak ugyanis nem változott az álláspontja.
Victor Ponta hivatalba lépésekor kifejtette, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) ciántechnológiás verespataki bányaprojektjéről akkor dönthet a kormány, ha környezetvédelmi garanciákat kap, ha újratárgyalják az állami részesedést és ha megszűnik a projektet övező politikai lobbytevékenység. Egy másik alkalommal a miniszterelnök közölte: június végéig dönt a román kormány a bányajáradékok új mértékéről. Jelenleg a nemesfémek bányajáradéka négy százalék Romániában, míg az európai átlag 20 százalék felett van - magyarázta Ponta.
Verespatakon a kanadai tőkével alapított RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját készül megnyitni, ahol ciántechnológiás eljárással akar 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt lehet kitermelni. A bányanyitásra a román tárcaközi szakbizottság eddig nem adott ki környezetvédelmi engedélyt.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.