Hirdetés

Konstanca, Magyarország kapuja

A gazdasági krízis ellenére fejlődtek a román–magyar gazdasági kapcsolatok, Románia számára Magyarország stratégiai partner, a harmadik legnagyobb importőr, export szempontból pedig a negyedik legnagyobb – jelentette ki Alexandru Victor Micula, Románia budapesti nagykövete csütörtökön a magyar fővárosban a 6. Konstanca-nap alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson.

Hírösszefoglaló

2012. február 24., 08:372012. február 24., 08:37

A romániai kikötő napját immár hatodik alkalommal rendezték meg Budapesten, az esemény keretében a magyar partnerekkel találkoznak a romániai kikötő vezető szakemberei.

Erdélyi László, a konstancai kikötő magyarországi képviselője elmondta: 2010-ben a kikötő forgalmából Magyarország 4 millió tonnával részesedett. Ez rekordévnek számított – tette hozzá. A Duna hektikus hajózhatósága miatt azonban tavaly jelentősen visszaesett: a múlt évben mintegy 2 millió tonna volt a magyar áruk forgalma a romániai kikötőkben. Hozzátette: a magyar raktárakban még legalább 2–2,5 millió tonna áru van jelenleg, amely a romániai kikötőbe vár elszállításra.

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési helyettes államtitkára azt mondta: Magyarország számára a tengeri kikötők jelentik a kereskedelmi kapukat a világra. „Költséghatékonyan az áruszállítást leginkább a belvízi és a tengeri kapcsolat megteremtésével lehet elérni. Ezért fontos, hogy például Konstancára a Dunán lehet magyar árut eljuttatni” – ecsetelte.

Hozzátette, éppen ezért is fontos a belvízi személy- és áruszállítás feltételeinek javítása Magyarországon. A helyettes államtitkár szerint a folyami áruszállításban Magyarországon még jelentősek a kihasználatlan lehetőségek. Példaként hozta, hogy míg Belgiumban és Magyarországon is mintegy 1400 kilométernyi a belvízi hajóutak – természetes vízfolyások és csatornák – hossza, addig Belgiumban évente mintegy 65 millió tonna árut szállítanak a vízi utakon, Magyarországon pedig ennek valamivel kevesebb, mint a tizedét.

A szakember ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy szerdán volt az úgynevezett Nevada-projekt zárókonferenciája, amely a dunai víziút-üzemeltetők tevékenységét volt hivatva összehangolni. Ebben a programban nyolc dunai ország vett részt. A programot 2,8 millió euróval támogatta az Unió. 

Schváb kitért arra is, hogy a tengeri kapcsolatok, kikötők nemcsak vízi úton, hanem vasúton is megközelíthetők, ezért fontos az úgynevezett vasúti zöldfolyosók rendszere Európában. Ebből Magyarország számára az egyik legfontosabb az úgynevezett Orient vasúti folyosó, valamint a délkeleti vasúti összeköttetés. Az Orient folyosó Konstancával köti össze Magyarországot, míg a délkeleti összeköttetéssel az Adriai-tengerhez juthatnak el a magyar áruk.

A fórumon Szalma Béla elnök bejelentette, hogy megalakult a Magyar Dunai Kikötők Szövetsége, amely a dunai hajózás feltételeinek javításáért kíván lobbizni.

Aurelian Andrei Popa, a konstancai kikötő vezérigazgatója is hangsúlyozta, hogy a romániai kikötő számára fontosak a magyar partnerek.

Erdélyi László ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a konstancai kikötő éves forgalma jelenleg mintegy 45 millió tonnát tesz ki, így a magyar áruk a román kikötő forgalmából mintegy 10 százalékkal, a tranzitot tekintve pedig 17–20 százalékkal részesednek. Hozzátette: az idén remény van arra, hogy a magyar áruforgalomban a 2010-es eredmény megismétlődhet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés