Hirdetés

Az RMDSZ várhatóan megszavazza a büdzsét

Nagyüzemben zajlott a hét végén a 2016-os évi állami költségvetés szakbizottsági vitája a parlamentben, hogy az előre bejelentett menetrend szerint, szerdán a plenáris végszavazásra is sor kerülhessen. A két ház közös szaktestületeinek hétfő reggel 10 óráig kell eljuttatniuk jelentésüket a közös házbizottság elé, hogy még a hétfői nap folyamán elkezdődhessen a vita a büdzséről a plénumban. Ez a tervek szerint kedden is folytatódik.

Bálint Eszter

2015. december 13., 17:462015. december 13., 17:46

Várhatóan hétfőn dönt ugyanakkor az RMDSZ is, hogy megszavazza-e a jövő évi költségvetést, azonban minden jel arra utal, hogy támogatni fogják a dokumentumot a parlamentben.

Kelemen Hunor, a szövetség elnöke ugyanis pénteken az RFI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a 2016-os évi állami költségvetés jó olyan körülmények között, hogy alig egy hónappal az új kormány beiktatása után elkészült, és azt ajánlja a szövetség képviselőinek és szenátorainak, szavazzák meg azt.

„Javasoltunk néhány, nem túljelentős módosító indítványt az összegeket illetően. Egyeztetünk a frakcióban, várhatóan hétfőn hozunk döntést. Én nem szeretném, ha azelőtt döntenénk, hogy látnánk a szakbizottsági, az költségvetési bizottsági vitát. Azt ajánlanám a kollégáknak, szavazzák meg a költségvetést” – fogalmazott Kelemen.

Arra a kérdésre, hogy melyik az a módosító indítvány, amihez az RMDSZ a legjobban ragaszkodik, a szövetség elnöke azt mondta: „Van néhány módosító indítvány, a nagyinfrastruktúrára vonatkozók, a körgyűrűk a legfontosabbak. Az oktatás terén is van egy javaslatunk, ami benne van a 2015-ös költségvetésben is, de eljárásjogi okokból nem sikerült véglegesíteni – egy pedagógusképző központ Nagyváradon, ezt kell finanszírozni”.

Dacian Cioloş kormányfő eközben Facebook-oldalán ismételten leszögezte, hogy kabinetje számára jövőre az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra élvez prioritást, a templomépítések finanszírozásába pedig be kell szállniuk a helyi közösségeknek és a híveknek. Azon elvek kapcsán, amelyeken a 2016-os költségvetés alapszik, Dacian Cioloş azt írta, „valamennyi szükségletet kiegyensúlyozottan kielégítő büdzsét” javasolt jövőre.

Szólt továbbá a minimálbérről emeléséről is, aminek kapcsán leszögezte, nem tud addig dönteni, amíg nem készül el egy hatástanulmány. A nyugdíjak kapcsán eközben úgy fogalmazott, hogy a jövőre betervezett 5 százalékos emelésnél többet nem tud megengedni magának a 2016-os költségvetés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés