
Javította az Európai Bizottság Románia gazdasági növekedési kilátásait, azonban az úgynevezett hitelcsere-törvény és a nagy költségvetési deficit okozta kockázatokra is felhívta a figyelmet csütörtökön kiadott téli prognózisában.
2016. február 04., 16:232016. február 04., 16:23
A gazdasági növekedést 0,1 százalékkal módosította felfelé a brüsszeli testület 2016-ra és 2017-re egyaránt, így 4,2, illetve 3,7 százalékos bővülésre számítanak, és szintén 0,1 százalékkal 3,6 százalékra javították a tavalyi év eredményét.
Lefelé módosították viszont a költségvetés hiányára vonatkozó becslést, így idénre 3 százalékot várnak a korábban prognosztizált 2,8 százalék helyett, miközben a deficit jövőre 3,8 százalékig mélyülhet az előzőleg előre jelzett 3,7 százalék helyett. A tavalyi évre 1,1 százalékra teszik a büdzsé hiányát, ami enyhe javulás a tavaly novemberi 1,2 százalékos előrejelzés után.
A brüsszeli szakértők az infláció gyorsulására számítanak az év második felétől, amelyet részben a fizetésemelések fognak táplálni. 2016-ra a brüsszeli testület az árak 0,2 százalékos csökkenésére számít, 2017-re viszont már 2,5 százalékos pénzhígulást vetítenek előre. Az előző jelentésben még idénre 0,3 százalékos árcsökkenéssel, jövőre pedig 2,3 százalékos drágulással számoltak.
A munkanélküliségi rátát az idei év végére 6,6 százalékra, jövőre pedig 6,5 százalékra teszik – ezek az adatok nem változtak az előző prognózishoz képest.
A fizetés helyetti teljesítésről szóló törvény kapcsán viszont azt mondják, hogy annak gyakorlatba ültetése a parlament által elfogadott verzióban óriási kockázat a makrogazdasági kilátások szempontjából, a visszamenőleges hatály pedig megingathatja a befektetők bizalmát, a hitelezést és a belső fogyasztást egyaránt.
Mint ismeretes, a törvénytervezetet, ami lehetővé teszi egy magánszemély számára, aki bankhitelt vett fel, és nem tud törleszteni, hogy a bankra írassa a jelzálogot képező ingatlant, november 25-én fogadta el a képviselőház döntéshozó testületként. A jogszabályt keményen bírálták a bankok képviselői. Klaus Johannis államfő decemberben visszaküldte az úgynevezett hitelcseretörvényt a parlament elé újragondolásra – mint fogalmazott, a jogszabályra szükség van, azonban a döntéshozók által elfogadott verzió ahelyett, hogy segítené a hitellel rendelkezőket, „nehézségeket” okozhat.
A jogszabálytervezetről kedden kellett volna tárgyalnia a szenátus jogi bizottságának, azonban a megbeszélést elhalasztották. Daniel Zamfir liberális párti képviselő, a törvény kezdeményezője azt mondta, hogy a bankok halogatása miatt volt szükség a halasztásra. A romániai banki munkáltatók egyesületének képviselői viszont azt állítják, hogy a pénzintézetek nem kértek halasztást, főként olyan körülmények között, hogy nem is hívták meg őket az egyeztetésekre, és nem is közölték velük a módosító javaslatokat.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
szóljon hozzá!