2009. március 30., 10:212009. március 30., 10:21
A válságból kivezető út a környezeti szempontból fenntartható gazdaság és a szociális biztonság megteremtésén át vezet – hangsúlyozta szombaton az európai Zöldek brüsszeli választási kongresszusán Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai parlamenti frakciójának vezetője. A kilábalás harmadik előfeltételeként José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság portugál néppárti elnökének eltávolítását jelölte meg. A választási kongresszuson az osztrák Ulrike Lunacek, az európai Zöldek szóvivője arról beszélt, hogy tartós jólétet kell teremteni Európában, visszaszorítva a rövid távú nyerészkedést. Szerinte a konzervatívok és a szociáldemokraták egyaránt csődöt mondtak, társfelelősséget viselnek a mostani válságért. „Európának új irányba kell indulnia, és a Zöldek tudnak utat mutatni” – mondta Ulrike Lunacek. Megerősítette, hogy a Zöldek atommentes és a géntechnikától is mentes Európát akarnak teremteni. Szerintük az „energiaforradalom” révén 5 millió új munkahely jöhet létre. Felvetette azt is: ki kellene alakítani annak a kereteit, hogy Európában a minimálbér ne lehessen alacsonyabb az átlagjövedelem 60 százalékánál. |
A Fehér Ház szombati közleménye szerint az amerikai elnök a világ 16 országának – beleértve az Európai Uniót is – vezetőit hívta meg az A jelentősebb gazdaságok fóruma az energiáról és éghajlatról nevű értekezletre. A fórum előkészítő ülésszakát várhatóan április 27-28-án tartják meg Washingtonban, hogy elősegítsék az üvegházhatásról szóló nemzetközi egyezmény létrejöttét a decemberi koppenhágai klímacsúcson.
A washingtoni közlemény szerint a találkozó párbeszédre fogja ösztönözni a fejlett és fejlődő országokat, és elősegíti a megújuló energiaforrások előállítására, illetve az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogására irányuló konkrét kezdeményezések és közös vállalkozások létrejöttét.
A Fehér Ház szerint a fórum előkészítő ülésszakait fogja betetézni az éghajlatváltozásnak szentelt júliusi olaszországi csúcstalálkozó. Az amerikai elnök Ausztráliát, Brazíliát, Kanadát, Kínát, az Európai Uniót, Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Indiát, Indonéziát, Japánt, Dél-Koreát, Mexikót, Oroszországot és Dél-Afrikát hívta meg a washingtoni külügyminisztériumban tartandó találkozóra. Meghívót kapott a decemberi klímacsúcs vendéglátó országa, Dánia, illetve az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) is.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.