Hirdetés

Kizárnák a politikát az EU-pénzek elosztásából

Módosítani próbálják a nagyvárosok a 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklusra a Regionális Operatív Program finanszírozási feltételeit – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.

Bíró Blanka

2015. szeptember 18., 17:202015. szeptember 18., 17:20

2015. szeptember 18., 17:312015. szeptember 18., 17:31

Sepsiszentgyörgy polgármestere a Krónika kérdésére kifejtette, több romániai város elöljárójával együtt nyújtottak be erre vonatkozó javaslatot a fejlesztési minisztériumhoz. Időközben a kormány a Világbank szakértőinek a véleményét is kikérte, az ígéretek szerint a szaktárca október végéig hozza meg az erre vonatkozó döntését.

Mint Antal Árpád hangsúlyozta, az előző ciklusban igazságtalan helyzetet teremtett azáltal, hogy az úgynevezett növekedésipólus-elmélet alapján adtak pénzeket, tehát minden régióban egy nagyváros úgy kapott támogatást, hogy nem kellett érte versenyeznie. „Például a Központi Fejlesztési Régióban Brassó első perctől tudta, hogy van 50 millió eurója, ezért nem kellett versenybe szállnia, csak a dokumentációkat kellett elkészítenie, majd el kellett végeznie a munkálatokat. Ez szembemegy az európai régiófejlesztés elvével, mert nem azt eredményezi, hogy a gazdasági különbségek mérséklődjenek, hanem ellenkezőleg, elmélyíti azokat” – magyarázta a székelyföldi politikus.

A polgármesterek éppen ezért azt javasolták a fejlesztési minisztériumnak, hogy ebben a költségvetési ciklusban minden megyeszékhely ugyanezen elv alapján kapjon egy összeget, a számítások szerint 25–30 millió eurót, amiért verseny nélkül jut hozzá, csak különböző fejlesztési terveket kell benyújtania. „Ez azt jelentené, hogy a központi régióban a legkisebb megyeszékhely, Csíkszereda is ugyanakkora összeget hívhatna le ezen a tengelyen, mint Brassó” – ecsetelte az elképzelést Antal Árpád, aki szerint ezzel az intézkedéssel próbálják távol tartani a politikát a közigazgatástól, mert Romániában az EU-s pénzek lehívásánál is becsúsznak a szubjektív tényezők, a bürokrácia, számít, hogy éppen ki van kormányon, kinek hány embere van a Regionális Fejlesztési Ügynökségnél.

„Ha valaki kormányon van, több EU-s pénzt tud lehívni, mint aki ellenzékből próbálkozik, ezt szeretnénk korrigálni, és ezzel az elmúlt években kialakult különbségeket is lehet mérsékelni” – összegezte a polgármester. Az elvet a Világbank szakértői is elfogadták, de készítettek egy másfajta számítást, és különböző súlyozással oda jutottak, hogy a kisebb települések mégiscsak kevesebb pénzt kapnának. A minisztériumnak októberig kell eldöntenie, hogy melyik változatot fogadja el, vagy egy harmadik, köztes megoldást dolgoz ki, majd annak alapján lehet lehívni a ROP 4-es tengelyén rendelkezésre álló mintegy 1,1 milliárd eurót.

Mint elhangzott, Sepsiszentgyörgy a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, energia- megtakarításra, hőszigetelésre, zöldenergia-felhasználásra pályázna, az ágazati operatív program prioritásai között pedig a terelőút megépítése szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés